Tizedik fejezet - Ízelítő

Hálló-hálló!
Nos, már nagyon régen jelentkeztem, és sajnos most sem a teljes fejezettel, de nem hagyhatlak tovább titeket kottogni, így mutatok belőle valami kis keveset :) Ígérem, igyekezni fogok, de egyenlőre csak ennyi telik tőlem...
Pusszancs, türelmet :)

- Hol voltál? - szinte csak suttogtam, de ő mégis ijedten rezdült össze.

- Lana, az Ég szerelmére, ne ijesztgess! - kifújta a tüdejében rekedt levegőt, aztán hozzám lépett.

- Sétáltam.

- De mégis hol?

- A tónál. Tudod, ahol a „nászéjszakánkat” töltöttük. - zavartan fordítottuk el egymásról a tekintetünket. - Kiskorom óta oda megyek, ha valami nyugtalanít. Segít tisztán látni. - Hm... ezt én is tapasztaltam. Még most is belepirultam az emlékbe, mikor először láttam őt meztelenül.

- És mire jutottál? - feszült voltam, féltem a válaszától.

- Szerinted mire? A nagy büdös semmire! -fakadt ki. - Elvettem a szüzességed, megaláztalak, itt persze meg kell említenem, hogy ismételten, pedig megesküdtem neked, hogy többé nem teszem... - Felálltam a heverőről és elé léptem. Muszáj volt belé fojtanom a mondókáját, tehát gyorsan megcsókoltam. Először meglepődött, aztán hevesen viszonozni kezdte, végül pedig eltolt magától.

- Ezt... többé... ne tedd... világos? - lihegte, a szemei pedig szikrákat szórtak. - Vagy meg találok feledkezni arról, hogy nem is olyan rég még ártatlan voltál! - aztán valamivel finomabb hangnemben fojtatta. - Ne akard, hogy durva legyek, mert nem ezt érdemled. Vigyázz, Lana, ne játssz a tűzzel, mert a vesztedet okozhatja!

- De ha én játszani akarok? Mit tudsz ellene tenni? - végig simított az arcomon, majd lágyan az enyémre tapasztotta az ajkait. Aztán szomorú tekintettel nézett rám.

- Semmit. De azt elárulhatom, hogy nagyon fog fájni. - nem válaszoltam, csak megragadtam a pólójánál, és magam után húztam az emeletre, a szobánk rejtekébe.