Tizenegyedik fejezet

Sziasztok!

Először is nagyon boldog Karácsonyt szeretnék kívánni mindenkinek, aki az oldalamra tévedt, és elnézést szeretnék kérni a hosszú kihagyás miatt. De most végre valahára meghoztam a friss fejezetet. Remélem örömmel olvassátok majd :)

XOXO Amelié

/ Mathias szemszöge /

Már vagy fél órája üldögéltem tétlenül a vizsgáló előtti folyosón. Lana állapotáról semmi hír nem volt. Nem mondtak nekem semmit, hiába kérdeztem meg bárkit is. Hiába minden kiabálás, fenyegetőzés, könyörgés, nem beszélt senki sem. Csak annyit tudtam kiszedni abból a dokiból, aki a feleségemmel foglalkozik, hogy idézem: „ Nincs ok az aggodalomra, a felesége jó kezekben van, de meg kell várnunk a vizsgálat eredményeit, hogy bármit is mondani tudjak.” Mit ne mondjak, a hapsi tuti, hogy nem normális. Mégis hogyan ne aggódjak érte? Szívem szerint őrjöngtem, szétvertem volna mindent, ami a kezem ügyébe akad, de nem tehettem. Meg kellett őriznem a higgadtságomat.
A szemem sarkából észre vettem, hogy végre befutott Lucas és az apám is. A testtartásuk tekintélyt parancsoló, mint mindig, de én láttam az apósomon, amit az idegen szemek nem. Ideges volt. Aggódott, méghozzá rettenetesen. Ahogy egymás szemébe néztünk, végérvényesen elöntött a kétségbeesés. Hiába az új élet, a tiszta fehér papírlap, az Ég mégis csak megbüntet? Hiába gyóntam meg a hibáim? Hiába szenvedtem eddig a tetteim súlyától? Nem volt még elég? Ezek szerint nem. El kell veszítenem az egyetlen jót az életemben? Lana fizet meg a hibáimért? Az nem lehet.

- Hogy van? - az apósom fojtott hangja rántott vissza a valóságba.

- Még a vizsgálóban van. Nem mondanak semmit. - tőlem már csak egy fáradt sóhajra futotta. - Ki kell mennem a levegőre. Nem bírom már idegekkel. Kérlek, azonnal csörögj rám, ha van valami! - Lucas csak bólintott, az aggódás elnyomta a hangját, helyette apám válaszolt.

- Menj csak, fiam, szólok mindenképp! Próbálj meg lehiggadni, rendben? - kitárta a karjait, amit már réges-rég nem tapasztaltam tőle, aztán a legnagyobb meglepetésemre magához ölelt. Rég nem mutatott már felém semmi szeretetet, nem is várnék tőle semmi ilyesmit, de most meg kell valljam, jól esett a támogatása.

- Köszönöm, apa. - nem mondtam többet, de nem is volt szükség rá.

Kibontakoztam az öleléséből és elhagytam a kórház nyomasztó folyosóit. Rövid időn belül a parkoló csendes magánya ölelt körül, én pedig egyik cigarettát gyújtottam a másik után. Lassan körbejárattam a szemem a kihalt terepen, aztán egyszer csak jéggé fagyott az ereimben a vér. Minden összeomlott, most már tudtam. Nem csak a feleségem fizet a bűneimért, én is vezekelni fogok, hiába minden. Rémálmaim vörös ördöge lépkedett felém, a szívem pedig minden egyes lépésével gyorsabban vert, akár egy kalitkába zárt madáré.

- Mit akarsz, Nadja?

- Ejnye, édes, alig több, mint egy hónapja még forróbb volt a fogadtatás. - dörzsölte hozzám a hamis bájakat. - Csak nem elfeledkeztél rólam?

- Sajnos még a nevedre is emlékszem. - a türelmem végleg elfogyott. - Ki vele! - rántottam magamhoz az áspis kígyót. - Mit akarsz?

- Micsoda kérdés ez? Természetesen téged!

- Ne add itt nekem az ostobát, világos? - ráztam meg a ribancot, aki egy éjszakára az ágymelegítőm volt.

- Au, ez fáj! Azonnal engedj el te vadállat!

- Mert különben mi lesz, heh? - diadalittas mosoly terült el az arcomon a szemeiben ülő félelem láttán, de hamar fordult a kocka.

- A nejed mindent megtud, az lesz! - elengedtem. Az arcomat jeges maszk borította.

- Mennyit akarsz? - most már ő vigyorgott rajtam, nem pedig fordítva.

- Nincs ár, egyszerűen te kellesz! - végleg elfogyott a türelmem.

- Na ide figyelj, te ócska kurva! Mondd, mennyi pénz kell, hogy befogd a pofád, vagy Istenre esküszöm, megöllek! - láttam rajta, hogy megijedt, mégis ő uralta a beszélgetés menetét.

- Még találkozunk szivi, akkor tárgyalunk! - belecsókolt a szám sarkába, és ahogy jött, úgy ment.

/ Lana szemszöge /

Már elég régóta ingáztam az ébrenlét és az álomvilág között. Kimerültnek éreztem magam, mint ahogy mostanában elég sokszor. Emlékszem, hogy Mathias a kórházba indult velem, és hogy folyamatosan vizsgálnak azóta. Már kezdett kellemetlenné válni a sok tűszúrás, a folyamatos kérdezősködés. Hiába erőlködtem, hogy csak elcsaptam a hasam és mellette marha fáradt vagyok, rám se hederítettek. Végül nagy sokára mellém lépett egy magát az orvosomnak valló figura, az arcán letörölhetetlennek tűnő vigyorral.

- Nos, kisasszony...

- Asszony. - mormogtam a bajszom alatt.

- Nos, asszonyom, - csak én látom úgy, vagy a vigyora még szélesebb lett? - ön makk egészséges.

- Na ugye, nem megmondtam? - duzzogtam tovább. De a doki nem zavartatta magát, csak folytatta tovább a mondandóját.

- Nos, mint mondtam, önnek semmi baja a világon, ha csak a terhességet nem tartja annak. - ezen már fennakadtak a szemeim.

- A mit? - na nem. Ezt a doki nem mondhatja komolyan. - Szó ami szó, gondterhes vagyok, de azért ez egy rossz vicc, nem gondolja, doktor?

- A legkevésbé sem, kedves. Ön egy hónapos terhes. Gratulálok!

- Micsoda? - lassan elkezdtem felfogni mi is történik itt valójában. Hát ezért voltam aluszékony, és ezért dobtam ki az ebédet. Na meg az ájulás. - Nem gondoltam volna, ez biztos?

- A vérvizsgálat is ezt mutatja, hölgyem. Számoljon csak vissza. Nem maradt el a menstruációja? - kattogtak a fogamban a fogaskerekek. Egy. kettő, három... Úr Isten! Hiszen már egy hete késik! Szerintem a doki is hallotta, mekkorát koppant az állam. - Tehát?

- Egy hete késik. De hát én azt hittem, hogy a stressz vagy tudom is én!

- Akkor most ismételten közlöm önnel, hogy édesanya lesz. Bár, ahogy elnézem a vizsgálatok eredményeit, nagyon kell magára vigyáznia. - ráncolni kezdte a homlokát, ahogy a papírokat forgatta az ujjai között. - Alacsony a vérnyomása, és ahogy körülnéztem a rendszerben az orvosi kartonjában, eléggé könnyen megbetegszik. Tehát nagyon kell vigyáznia a terhesség alatt, nehogy ártson vele a picinek. - Kisbabám lesz. Gyermekem születik. Édes Istenem! El sem tudom hinni! - Ha gondolja, akkor én most közlöm a családtagokkal a remek hírt.

- Ne! - az orvos döbbenten nézett rám. - Kérem, ne mondjon semmit! Szeretném, ha meglepetés lenne. Az igazság az, hogy a férjem és én egyáltalán nem terveztük a kicsit, de ha már így alakult, ennél szebb ajándékot nem is adhatnék neki.

- Nos, akkor ezt megbeszéltük. Szeretné, ha bejönnének a látogatói? Segítenének összekészülődni, ugyanis nem áll szándékunkban bent tartani. Viszont hamarosan el kell kezdeni tanácsadásra járni, úgyhogy jobb lenne minél előbb osztozni a jó hírben.

- Igen, az jó lenne, köszönöm.

El sem tudom hinni, hogy anya leszek. Ennél szebb dolog nem is történhetett volna, hiszen minden tökéletes. Szerelmes vagyok, és most gyermekem születik attól, akit mindennél jobban szeretek. De őszintén szólva a lelkem mélyén rettegek, hogy Mathias nem fogja akarni a kicsit. Mi van olyankor, ha ő semmit sem érez irántam? Ha nem akarja majd a kicsit? Nem, ebbe bele sem szabad gondolnom. Tudom, hogy boldogok leszünk hármasban.

/ Mathias szemszöge /

Érzem, hogy vége mindennek. Most, mikor végre minden jóra fordulhatott volna, lassacskán darabokra hullik az életem. Lana, Nadja... Vége mindennek... Szép könnyedén elmerültem az önutálat és az önsajnálat tengerében, de valahol az agyam hátsó zugában meghallottam egy furcsa hangot. Kezdtem magamhoz térni. A telefonom volt az... de végül s kit érdekel? Uram Isten! A telefonom! Az Apa felirat villog a kijelzőn! Sutba vágtam az illemet és zaklatottan kérdeztem bele a készülékbe.

- Mondd, mi van Lanával?

- Bemehetünk hozzá, gyere azonnal.

És a hívás már véget is ért. Nem foglalkoztam a félig leégett cigarettával, sem pedig azzal, hogy tilos szemetelni, eldobtam a csikket és minden erőmmel rohantam a feleségem kórterme elé, hogy aztán mindenféle kopogás nélkül berontsak az ajtón. De nem tudtam tovább menni, megdermedtem a küszöbön. Lana előttem állt és kutya baja sem volt. Ennyi volt, nem bírtam tovább. A feleségem szeme láttára zuhantam térdre és kezdtem el hangtalanul zokogni, mint egy kisgyerek. Annyira aggódtam, hogy valami baja van, vagy egyszerűen csak elveszítem anélkül, hogy megmondhattam volna neki, mennyire szeretem. Sietve lépett oda hozzám, én pedig a dereka után nyúltam és a hasához szorítottam a fejem. Sírtam, mert még mindig veszélyben volt a boldogságom, és bármikor megtörténhet, hogy elveszítem. Nadja nem fogja ennyiben hagyni a dolgokat, én pedig túlon-túl kevésnek érzem magam. Leereszkedett mellém és halkan duruzsolni kezdett a fülembe, apámék pedig szép csendben elhagyták a szobát.

- Mathias, ne sírj, nincs semmi baj! Nyugodj meg. Itt vagyok, kutya bajom! Hallasz engem? Nincs semmi baj! - lassan csókolt meg, babusgatta az arcom, miközben összeszedtem magam. - Csak kimerültem, édesem, ennyi az egész! Haza is mehetünk, hallod? Csak pihennem kell. - halkan szólaltam meg, nem voltam biztos a hangomban, féltem, hogy elcsuklana.

- Nem bírnám elviselni, ha valami bajod esne! Abba belehalnék! Nem akarlak elveszíteni, Lana. Egyszerűen nem élném túl! - a végén már csak suttogtam, éreztem, hogy a szemembe ismét könnyek gyűlnek.

-Sssssss, te butus. Nincs semmi baj. Egyszerűen elfáradtam. - az arcára közben hatalmas mosoly ült ki. - Ami persze nem is csoda, ha belegondolok abba, hogy az utóbbi időben nem sokat aludtunk. - ezek után az én arcomra ült ki egy szégyenlős mosoly. - Igen, Mathias Forbes, elfáradtam, mert telhetetlen vagy. - most már mindketten vigyorogtunk.

- Hé! Nem is tudom ki kapott rá az ízére! Egyszerűen nem tudok nemet mondani neked, mikor annyira vágysz rám! Tudom, hogy ellenállhatatlan vagyok, de hogy ennyire? Nem gondoltam volna, hogy a végkimerülésig hajszolni fogod a lepedőakrobatikát. - szigorúan nézett rám, majd az oldalamba csípett. - Áúú! Ezt meg miért kaptam?

- Hogy ne szállj el magadtól. Nem vagy te olyan nagy szám. - nézett rám gunyorosan.

- Igen? Na majd meglátjuk otthon is ezt mondod-e, miközben a nevemet sikoltozod a lepedőt markolva. - mielőtt válaszolhatott volna, egy csókkal belé fojtottam a mondókáját. Egyre hevesebbek voltunk, egyre jobban kívántam, alig bírtam már magammal. Felkaptam, és szorosan a falhoz nyomtam. Nem kíméltem, vad és durva voltam, pont mint legelőször, de éreztem rajta, hogy élvezi minden mozdulatát. Lassan kezdtem el kibontogatni a ruhájából, de ő finoman eltolt magától.

- Ma... Mathias, az ég... szerelmére! Egy kórház... kórházban vagyunk! - olyan szégyenlős volt, mint egy szűzlány, pedig én pontosan tudtam, hogy hála nekem, már nem az.

- Akkor meg mire várunk, irány haza! Vagy mégis bent kell maradnod? - a homlokomat ráncolva néztem rá.

- Nem! Dehogy! Csak adj még egy percet és indulhatunk. -együtt léptünk ki az ajtón, de ő a másik irányba indult. - Pár szót kellene még váltanom az orvossal.

- Akkor megyek veled.

- Nem! - mi ez a heves tiltakozás? Talán mégis van valami baja? - Ne aggódj, nincs baj. De a vitaminokat még fel kell írnia az orvosnak. Menj oda a szüleinkhez, mindjárt megyek én is, jó?

- Rendben van. - csókoltam meg. - De siess.

- Sietek.

Az az érzésem, hogy valamit titkol előlem, de fogalmam sincs, hogy mit. Lassan ballagtam oda apához és Lucashoz, hogy aztán minden kertelés nélkül faggatni kezdjem őket.

- Mit mondott nektek az orvos? -Lucas válaszolt először.

- Hogy az ég világon semmi baja sincs.

- És mivel indokolta a rosszullétet?

- Kimerültséggel. És még annyit fűzött hozzá, hogy a páciense mindent tud. De a lányom se mondott ennél többet. - Lucas teljesen tanácstalan volt, mint ahogy én is.

- Apa, te mit gondolsz erről az egészről? - lassan emelte rám a tekintetét, úgy éreztem dühös rám valami miatt, de ha az is volt, nem érződött a hangján.

- Ahhoz képest, hogy ránk ijesztett a kisasszony, mikor beléptünk az apjával a szobába az arcán letörölhetetlen vigyor ült. Szerintem nem volt teljesen őszinte. - Miközben ezeket mondta, Lucassal egy sokatmondó pillantást váltottak.

- Értem. - a tekintetem a semmibe meredt, miközben apa közelebb hajolt hozzám, hogy csak én hallhassam, amit mondani szándékozik, majd suttogni kezdett.

- Remélem valamikor lehetőség nyílik rá, hogy kettesben beszélhessünk, fiam.- a hideg kirázott a hangjától, ahogy megnyomta az utolsó szót. Rég nem beszélt velem ilyen hangnemben.

- Hát persze, apa. Mit szólnál a holnaphoz?

- Nem jó, elutazom. Szenteste érek haza, de nekem akkor is jó. Remélem, addigra megoldod a „ lángoló ” problémádat. - hogy micsoda? Éreztem, ahogy elsápadok, miközben apám átható tekintete előtt állok. Tud Nadjáról!

- Apa.. nem úgy van... nem az van, amit gondolsz!

- Hallgass! Láttam, amit láttam. Nem tudom mit akart tőled az a nő, de ajánlom, hogy megoldd a gondjaid, és azt is, hogy mindenről beszámolj. Sosem gondoltam volna, de Lana a tökéletes társ a számodra. Olyan boldog vagy mellette, mint egykor én anyád mellett. - A tekintete a múltba kalandozott. - Nem ajánlom, hogy elbaltázd, fiam. Engedelmeddel, távozom.

- Igen, apám, jó utat.

- Viszlát, fiam.

Valahonnan távolról hallottam, amint Lucastól is elbúcsúzik, és hogy hogy még egyszer jobbulást kíván a nejemnek, aki idő közben visszatért, hallottam, amint Lucas is elköszön, de arra nem emlékszem pontosan, nekem hogy sikerült megfelelően viselkednem. Arra sem emlékszem hogyan jutottam haza a feleségemmel, de mire feleszméltem, a hálóban álltam, velem szemben pedig Lana állt. A szemeiben valami ismeretlen fény tündökölt, ha nem tudnám biztosra, hogy sosem szeretne belém, azt mondanám, szerelmes a tekintete. De attól még teljesen kizökkentett a letargiából. Lassan a zuhany alá lökdösött, aztán magamra hagyott a fürdőszobában. Egyedül álltam be a nyugtató vízsugarak alá, de nem álltam ott egész tíz percig sem, mikor arra lettem figyelmes, hogy apró karok ölelnek át hátulról. Szép lassan megfordultam, hogy aztán babusgathassam álmaim asszonyát. Óvatosan megmosdattuk egymást, ügyelve arra, hogy a vágy csak növekedjen bennünk, de ne teljesedjen be. Mikor aztán már nem bírtuk tovább, lassan csókolni kezdtük egymást. Már nyoma sem volt a kórházbeli vadságnak, egyszerűen csak szeretni akartam őt. A karjaimba vettem, elzártam a csapot és a hálóba sétáltam vele. Tátva maradt a szám. Félhomály uralkodott az egész helységben, csak néhány gyertya világította meg a szobát. Lassan sétáltam el az ágyig a karomban tartott áldott teherrel, hogy aztán végre igazán szerethessem. Nem akartam semmit sem elsietni, nem akartam, hogy ez az éjszaka is a vad kielégülésről szóljon, bármennyire imádtuk mindketten. Minden egyes porcikája külön becézgetést érdemelt, amit meg is kapott. Minden egyes sóhajával, ami elhagyta az ajkát, növelte a vágyamat. Minden egyes csók után, amit az alabástrom bőrére hintettem megborzongott, minden egyes simogatásom után vágyott. Úgy éreztem, muszáj mindent megadnom neki, amit csak lehet, mert attól féltem, hogy nem adatik számunkra több idő.

Tizenegyedik fejezet - Ízelítő :)

Sziasztok!

Nemsokára felkerül az egész fejezet, de addig is adnék némi ízelítőt :) Emellett beütemezek némi változtatást a fejezetek küllemében :) Remélem minden elnyeri a tetszéseteket!!!
Köszönöm a türelmeteket!
Pusszancs, Amelié







/ Mathias szemszöge /

Lassan körbejárattam a szemem a kihalt terepen, aztán egyszer csak jéggé fagyott az ereimben a vér. Minden összeomlott, most már tudtam. Nem csak a feleségem fizet a bűneimért, én is vezekelni fogok, hiába minden. Rémálmaim vörös ördöge lépkedett felém, a szívem pedig minden egyes lépésével gyorsabban vert, akár egy kalitkába zárt madáré.

- Mit akarsz, Nadja?

- Ejnye, édes, alig több, mint egy hónapja még forróbb volt a fogadtatás. - dörzsölte hozzám a hamis bájakat. - Csak nem elfeledkeztél rólam?

- Sajnos még a nevedre is emlékszem. - a türelmem végleg elfogyott. - Ki vele! - rántottam magamhoz az áspis kígyót. - Mit akarsz?

- Micsoda kérdés ez? Természetesen téged!

- Ne add itt nekem az ostobát, világos? - ráztam meg a ribancot, aki egy éjszakára az ágymelegítőm volt.

- Au, ez fáj! Azonnal engedj el te vadállat!

- Mert különben mi lesz, heh? - diadalittas mosoly terült el az arcomon a szemeiben ülő félelem láttán, de hamar fordult a kocka.

- A nejed mindent megtud, az lesz! - elengedtem. Az arcomat jeges maszk borította.

- Mennyit akarsz? - most már ő vigyorgott rajtam, nem pedig fordítva.

- Nincs ár, egyszerűen te kellesz! - végleg elfogyott a türelmem.

- Na ide figyelj, te ócska kurva! Mondd, mennyi pénz kell, hogy befogd a pofád, vagy Istenre esküszöm, megöllek! - láttam rajta, hogy megijedt, mégis ő uralta a beszélgetés menetét.

- Még találkozunk szivi, akkor tárgyalunk! - belecsókolt a szám sarkába, és ahogy jött, úgy ment.

Tizedik fejezet :)

Sziasztok!
Végre, nagy nehézségek árán, de meghoztam a fejezetet. Remélem tetszeni fog, bár ez sem tartozott a kedvenc fejezeteim közé, szerintem nagyon sablonos lett, de azért reménykedem benne, hogy elért egy bizonyos szintet és megfelel az elvárásoknak. Nem volt időm lektoráltatni, szerintem bőven akad benne helyesírási hiba, de kérlek nézzétek el nekem. Nos, akkor nem is tartalak titeket fel tovább, jó olvasást kívánok a fejezethez!

Sok puszi, pápá :)

/ Lana szemszöge/

Két órája ültem a kanapén, és vártam, hogy végre haza jöjjön. Most mégis mi lehet a baja? Miért nem jött még haza? A mobilját sem vitte, azt se tudom hova ment. Mégis hol találnám meg? Mégis miért nem hisz bennünk? Hiszen mindent megtettem annak érdekében, hogy esélyünk legyen a normális életre. Talán az a baja, hogy tapasztatlan voltam? Nyílik az ajtó. Nem mozdultam, ő pedig észre sem vett. A fogasra tette a kabátját, aztán elindult az emeletre. Elment volna előttem, ha nem szólalok meg.

- Hol voltál? - szinte csak suttogtam, de ő mégis ijedten rezdült össze.

- Lana, az Ég szerelmére, ne ijesztgess! - kifújta a tüdejében rekedt levegőt, aztán hozzám lépett.

- Sétáltam.

- De mégis hol?

- A tónál. Tudod, ahol a „nászéjszakánkat” töltöttük. - zavartan fordítottuk el egymásról a tekintetünket. - Kiskorom óta oda megyek, ha valami nyugtalanít. Segít tisztán látni. - Hm... ezt én is tapasztaltam. Még most is belepirultam az emlékbe, mikor először láttam őt meztelenül.

- És mire jutottál? - feszült voltam, féltem a válaszától.

- Szerinted mire? A nagy büdös semmire! -fakadt ki. - Elvettem a szüzességed, megaláztalak, itt persze meg kell említenem, hogy ismételten, pedig megesküdtem neked, hogy többé nem teszem... - Felálltam a heverőről és elé léptem. Muszáj volt belé fojtanom a mondókáját, tehát gyorsan megcsókoltam. Először meglepődött, aztán hevesen viszonozni kezdte, végül pedig eltolt magától.

- Ezt... többé... ne tedd... világos? - lihegte, a szemei pedig szikrákat szórtak. - Vagy meg találok feledkezni arról, hogy nem is olyan rég még ártatlan voltál! - aztán valamivel finomabb hangnemben fojtatta. - Ne akard, hogy durva legyek, mert nem ezt érdemled. Vigyázz, Lana, ne játssz a tűzzel, mert a vesztedet okozhatja!

- De ha én játszani akarok? Mit tudsz ellene tenni? - végig simított az arcomon, majd lágyan az enyémre tapasztotta az ajkait. Aztán szomorú tekintettel nézett rám.

- Semmit. De azt elárulhatom, hogy nagyon fog fájni. - nem válaszoltam, csak megragadtam a pólójánál, és magam után húztam az emeletre, a szobánk rejtekébe.

***

Két hét múlva Karácsony. Mathiassal szerencsére felhőtlen a kapcsolatom, mióta haza tértem az idei utolsó munkámról, Olaszországból. Jobban megismertük egymást, sokat nevettünk, beszélgettünk. Majdnem mindent meg tudtunk beszélni, egy valamit kivéve. Szörnyen rosszul aludt mostanában, folyamatosan forgolódott, kiverte a hideg verték, aztán pedig hirtelen felriadt. Hiába kérdeztem, mi a baj, nem szólt semmit, csak megölelt, majd vissza aludt. Ezt az apróságot leszámítva tökéletesen boldognak, zavartalannak mondhattam a házasságunkat. Aggasztott ugyan, hogy vajon mi lehet a baja, de betudtam munkahelyi stressznek, hiszen csak nemrég lett a vállalat tejhatalmú elnöke. Valójában ő egy nagyon kedves ember, és bár soha nem gondoltam volna, hogy ez valaha megtörténhet, de kezdtem bele szeretni. Minden egyes nap vártam, hogy végre haza érjen, hogy hozzám bújjon. A szívem a torkomban dobogott, mikor megláttam, a gyomromban pillangók ezrei repkedtek, mikor hozzám ért. Alig hittem el, hogy a lányregényes csoda, a szerelem végre rám talált, pedig a legkevésbé sem számítottam rá. Kikászálódtam az ágyból, ami a férjem nélkül annyira üresnek tűnt. Ő már korán reggel elment itthonról, mondván, hogy valakinek dolgoznia is kell. Gyorsan rendbe szedtem magam, hiszen apához voltam hivatalos, aki sosem szerette, ha elkésem. Volt még egy órám, hogy odaérjek hozzá. A nappaliban lekaptam az asztalról az egyik autó kulcsát, hogy aztán végre elindulhassak.

/Mathias szemszöge/

Napról napra rosszabbul aludtam. Hiába ölelt Lana minden nap át, hiába adta át nekem magát önzetlenül, hiába próbáltam elfelejteni azt a szörnyű éjszakát, nem sikerült. Egyre csak kísértett annak a nőnek az arca. Emellett még mindig bántott a tudat, hogy nem ajándékoztam meg igazán, kellő örömökkel Lanát. Puszta szex volt minden, ami köztünk történt, semmi romantika, semmi érzékiség. A vágyak hajtottak minket a beteljesülés felé. Egyre nehezebben viseltem a terhet, amit a vállamon cipeltem, úgy éreztem nem bírom tovább. Sosem gondoltam volna, hogy szükségét érzem meglátogatni édesanyám sírját, de mégis eljött ez a pillanat. A temetése óta nem jártam ott. Gyerekként azért nem, mert nem fogtam fel, mit jelent az, ha valaki elveszti az anyukáját. Később pedig azért nem, mert nem tudtam neki megbocsájtani, hogy magamra hagyott. Öngyilkos lett. Nem bírta elfogadni, hogy nem születhetett meg a testvérem. Veszélyeztetett terhes volt, apa pedig nem volt vele, magára hagyta, és pont egy ilyen alkalommal ment el tőle a gyerek. Bele betegedett, és mikor senki nem volt a közelében, felvágta az ereit. Ezért ijedtem meg annyira, mikor Lana meg akarta tenni. Nem bírtam volna ki. Akkor még nem jelentett számomra többet holmi játszadozásnál, de nem tudtam volna feldolgozni, hogyha a halálba menekült volna miattam. Anyámnak sem jelentettem semmit, pedig én éltem. Ő mégis a halott testvéremet választotta helyettünk. Az ÉLŐ fia és az ÉLŐ férje helyett. Most viszont mégis úgy éreztem, ő az egyetlen, aki nem ítélne el a rossz döntés miatt, amit hoztam, hiszen abban a helyzetben azt láttam helyesnek. Ha életben maradt volna, ha meg tudták volna menteni az életét, akkor talán most segítene nekem rendbe rakni az elbaszott életem, és megmenteni a házasságom, ami alapjaiban rohadt el, csak senki nem látja, mert olyan szépen be van vakolva ámítással. Még Lana sem. Szép lassan kiértem a város széléhez, a családi sírkerthez. Oda sétáltam anya sírjához, végig simítottam a sírkövön, aztán lassan leereszkedtem a keretre. Tudtam, hogy hiába kezdek el beszélni hozzá, úgysem válaszol, de ki kellett mondanom magamból. Csak úgy ömlöttek belőlem a szavak, kezdve a fájdalommal, amit éreztem, amiért magamra hagyott, az apámmal eltöltött évek kínjain át egészen Lanáig. Beszéltem neki a kezdetekről, a vitákról, a rázós kapcsolatteremtésünkről és a békülésről. Aztán kibukott belőlem a féltékenység is, na meg persze a félrelépésem is. A végén már csak annyit vettem észre magamon, hogy két jéghideg könnycsepp gördült végig az arcomon. Könnyebb lett a lelkem. Végre lett egy titokgazdám, aki nem árul el, nem ad ki engem soha, és nem is ítél el. Végre nyugodtan folytathattam tovább az életem, a feleségemmel közös életünk. Kiadtam magamból mindent, úgy éreztem, a lelkem ismét tiszta, akár egy hófehér papírlap, a gondok pedig elillantak, mint a leheletem a fagyos levegőben. Felálltam a sírtól és elindultam. A vállam felett még utoljára visszapillantottam.

- Viszlát anya, ég veled.

/Lana szemszöge /

Évek óta először sikerült rávennem apát egy közös karácsonyi bevásárlásra. Ez betudható annak is, hogy végre nem ő és az apósom a cég igazgatói, ezért van némi szabadideje rám is. Először is elmentünk megvenni az ajándékokat Edwardnak és Lisa néninek. Aztán egy rövid időre szétváltunk, hogy megvegyük egymás ajándékait is, közben pedig beszereztem Mathiasét. Úgy éreztem itt az ideje, hogy ő is megtudja hogyan érzek iránta, teljesen függetlenül attól, hogy ő viszont szeret-e engem, vagy sem. Betértem egy ékszerüzletbe, aztán pedig csendesen keresgélni kezdtem a legmegfelelőbb karkötőt számára. Szerencsére hamar meg is találtam a tökéletes darabot. Elegáns volt, de egyszerű. A legmeghatározóbb eleme egy ezüst lap volt, amihez kapcsolták a kisebb-nagyobb szemeket váltakozva. Tökéletesen illett Mathiashoz. Elegáns, de mégis nemesen egyszerű, egyáltalán nem hivalkodó, mégis sugárzik belőle a férfiasság, a nyers erő. Pont ilyennek ismertem meg a férjemet is. Magamhoz hívattam az eladót, megvettem, majd még egy kérdéssel fordultam hozzá. Szerettem volna, ha a saját kézírásommal jelent volna meg a vallomásom. Csak annyit kellett tennem, hogy papírra vetem a rövidke üzenetet, ezért tollat ragadtam, és gyorsan lefirkantottam.

                                   „ Mindennél jobban szeretlek ”

Az eladó csatolta az üzenetet, felvette az adataim, és biztosított róla, hogy a csomag egy hét múlva a kezemben lesz. Kitörő örömmel hagytam el az üzletet, hogy végre befejezzem a vásárlást, aztán pedig végre bekaphassak egy hamburgert apával. Alig negyed óra alatt végeztem, aztán pedig az egyik plázai gyorsétteremnél vártam az én drága apukámra.

***

- Mi tartott ennyi ideig? Már majd' éhen vesztem! - dorgáltam meg mosolyogva, mikor tíz perces késéssel megérkezett.

- Nem tudtam kitalálni, hogy mit vegyek neked! Évről évre nehezebb a választás, kislányom. Már nem gyerek vagy, akit egy plüss maci boldoggá tesz, hanem egy férjes asszony. - elérzékenyülve simított végig az arcomon. - Bárcsak édesanyád is láthatna. Na de most már menjünk és együnk pár falatot. - átkarolta a vállam, hogy odavezethessen valamelyik szabad asztalhoz. - Közben pedig mesélsz nekem, hogy állnak a dolgok, legalább két hete nem beszélgettünk, ha nem régebben. Mit ennél, kicsim? Elmegyek és hozom, rendben?

- Hát... nem is tudom... - hirtelen erős késztetést éreztem egy dupla húsos és sajtos hamburgerre hideg kólával, némi görög salátával, desszertnek pedig egy nagy adag csokikrémes fánkkal, így sorolni kezdtem. Miután leadtam a rendelést, apa döbbenten nézett rám.

- Azt hittem te csak olyan zöld vackokat eszel mentes vízzel kísérve.

- Általában igen, ha sok a munka, de idén már nem lesz több, emellett eszméletlen éhes vagyok. Ennyit csak megérdemlek, nem? - válaszoltam mosolyogva, de igazság szerint engem is elborzasztott, hogy az utóbbi időben mennyit eszem. Még a végén el fogok hízni!

- Dehogynem kicsi csillagom, te bármit megérdemelsz! Mindjárt itt is lesz.

Ameddig apa kihozta a kaját, végig gondoltam mi mindennel vagyok elmaradva, mi az, amit apának nem meséltem el mostanában, de nem hagyott nyugtot a tudat, hogy az utóbbi három hétben rengeteget eszem, de nem mozgok semmit. Na jó, szinte semmit, mert hát Mathiasszal nem igazán alszunk éjszaka, csak vajmi keveset. Megfogadtam, hogy ezentúl eljárok konditerembe, mert különben állástalan leszek. Közben apa is megérkezett a rögtönzött ebéddel, aminek mindketten gyorsan nekiláttunk. Alaposan kifaggatott a kapcsolatunkról, persze csak a jó modor keretein belül.

- Ha szabad kérdeznem, hogy álltok „gyerek” ügyben? - torkomon akadt a falat, pipacsvörös lett az arcom, kínosnak találtam választ adni. Apa persze rám nézett és elnevette magát. - Az ábrázatodat nézve gondolom minden a legnagyobb rendben. - mosolygott rajtam. - Örülök, hogy minden rendben van köztetek. Az igazat megvallva még mindig attól rettegek, hogy rossz döntés volt az esküvőtök, és boldogtalan leszel, kicsim.

- Nem kell ettől tartanod, apa. Bármennyire is tiltakoztam ez ellen a házasság ellen, most már életem legjobb lépésének találom.

- Csak nem... ? - nézett rám megszeppenve édesapám.

- De, azt hiszem beleszerettem. - Apa felpattant a székről, hozzám lépett és szorosan megölelt.

- Olyan boldog vagyok, hogy ezt mondod. Végre minden tökéletes.

Vidáman csevegve folytattuk tovább az ebédet, épp neki láttam a fánknak, mikor is az első harapás után felkavarodott tőle a gyomrom. A megkezdett fánkot még nagy nehezen legyűrtem, de a többit apának adtam és igyekeztem kimenteni magam, mondván sietnem kell haza. Nagyon nem esett jól ez a sok minden, amit összeettem. Apa természetesnek vette a menni akarásomat, gondolom abban a hitben volt, hogy Mathiashoz rohanok haza. Elköszöntünk egymástól, én pedig futó lépésben indultam meg a parkolóház felé. Ahogy kiléptem a friss levegőre, az émelygés alább hagyott, bár nem múlt el teljesen. Elindultam, besoroltam a forgalomba, és végre úton voltam hazafelé. Már elhagytam a várost, az utat már az erdő szegélyezte, mikor is éreztem, meg kell állnom, mert az ebédem a lehető leggyorsabb módon akar távozni belőlem. Lehúzódtam az út szélére és kiugrottam a kocsiból, hogy aztán egy fába kapaszkodva adhassam ki magamból a nemrég elfogyasztott lakomám. Mikor már éreztem, hogy nincs más, ami még esetleg távozhatna belőlem, elvánszorogtam a kocsiig, kivettem egy flakon vizet és javítottam valamicskét a szám ízén. Még mindig nem voltam fényesen, mikor újra az autóba ültem, de legalább már nem éreztem erős késztetést a hányásra. Hamar hazaértem, leálltam a feljárón. Egyre rosszabbul éreztem magam. Nagy nehezen elvánszorogtam az ajtóig, majd fel a hálószobánkba, aztán hirtelen elsötétült előttem a világ.

/ Mathias szemszöge /

Végre hazaértem, és amint látom, Lana is megérkezett. A lelkem könnyed volt, szabadon szállt, akár a kalitkából szabadult kismadár. Boldogan indultam fel az emeletre, hogy végre a karomban tarthassam a feleségem, hosszú idő óta végre gondtalanul, de ahogy beléptem a hálószobaajtón, az eremben megfagyott a vér. Lana elterülve feküdt a padlón. El sem tudtam képzelni, mi lehet a baj. Odarohantam, letérdeltem mellé és a karjaim közé kaptam. Finoman pofozgatni kezdtem, de egyáltalán nem reagált rá.

- Lana! Lana, térj magadhoz! - hiába rázogattam, a szeme sem rezdült. - Lana, az Isten szerelmére, gyerünk már! Ne szórakozz! - egyre hangosabban szólongattam, de még mindig nem történt semmi. Aztán egyszer csak halk nyöszörgésre lettem figyelmes. - Lana! Ez az kicsim, térj észhez! - Végre kinyitotta a szemét és megszólalt.

- Mathias... szörnyen érzem magam. - sápadt volt, a szemei alatt karikák voltak.

- Ne aggódj, kicsim, azonnal indulunk a kórházba. - már alá is kaptam, szorosan tartottam a karjaim között, és vittem is lefelé.

- Ne... nem szükséges, csak elcsaptam a gyorsétteremben a gyomrom. - erőtlenül pihegett a kezeim közt.

- Dehogyisnem! Nincs vita, ez nem játék! - Gyorsan homlokon csókoltam, beültettem magam mellé, és már hajtottam is a kórház felé. - Nem bocsátanám meg magamnak, ha bajod esne! - Reméltem, hogy nincs semmi komoly baja, mert abba belehalnék.

Helyzetjelentés :)

Sziasztok!

Sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztem, de el vagyok havazva, az okokat inkább nem sorolom, de van belőle elég. A lényeg jelenleg annyi, hogy a fejezet holnap hajnal és délután között feltöltésre kerül, nagy nehézségek közepette hamarosan befejezem... Köszönöm a türelmet :)

Sziasztok, pusszantás :D

Tizedik fejezet - Ízelítő

Hálló-hálló!
Nos, már nagyon régen jelentkeztem, és sajnos most sem a teljes fejezettel, de nem hagyhatlak tovább titeket kottogni, így mutatok belőle valami kis keveset :) Ígérem, igyekezni fogok, de egyenlőre csak ennyi telik tőlem...
Pusszancs, türelmet :)

- Hol voltál? - szinte csak suttogtam, de ő mégis ijedten rezdült össze.

- Lana, az Ég szerelmére, ne ijesztgess! - kifújta a tüdejében rekedt levegőt, aztán hozzám lépett.

- Sétáltam.

- De mégis hol?

- A tónál. Tudod, ahol a „nászéjszakánkat” töltöttük. - zavartan fordítottuk el egymásról a tekintetünket. - Kiskorom óta oda megyek, ha valami nyugtalanít. Segít tisztán látni. - Hm... ezt én is tapasztaltam. Még most is belepirultam az emlékbe, mikor először láttam őt meztelenül.

- És mire jutottál? - feszült voltam, féltem a válaszától.

- Szerinted mire? A nagy büdös semmire! -fakadt ki. - Elvettem a szüzességed, megaláztalak, itt persze meg kell említenem, hogy ismételten, pedig megesküdtem neked, hogy többé nem teszem... - Felálltam a heverőről és elé léptem. Muszáj volt belé fojtanom a mondókáját, tehát gyorsan megcsókoltam. Először meglepődött, aztán hevesen viszonozni kezdte, végül pedig eltolt magától.

- Ezt... többé... ne tedd... világos? - lihegte, a szemei pedig szikrákat szórtak. - Vagy meg találok feledkezni arról, hogy nem is olyan rég még ártatlan voltál! - aztán valamivel finomabb hangnemben fojtatta. - Ne akard, hogy durva legyek, mert nem ezt érdemled. Vigyázz, Lana, ne játssz a tűzzel, mert a vesztedet okozhatja!

- De ha én játszani akarok? Mit tudsz ellene tenni? - végig simított az arcomon, majd lágyan az enyémre tapasztotta az ajkait. Aztán szomorú tekintettel nézett rám.

- Semmit. De azt elárulhatom, hogy nagyon fog fájni. - nem válaszoltam, csak megragadtam a pólójánál, és magam után húztam az emeletre, a szobánk rejtekébe.

Liebster Award :)

Először is illene megköszönnöm a díjat Christina-nak . :)
A kritériumok pedig:
 - 11dologmagamról.
 - Kérdések megválaszolása.
 - Új kérdések megfogalmazása.
 - 11ember megjelölése linkkel együtt.
 - Nincs oda-vissza jelölés.

Magamról:
 - Anyukámmal és a tesóimmal élek együtt.
 - Boldog menyasszony vagyok.
 - Nem szeretek tanulni, de muszáj.
 - Szeretek olvasni, legyen az kaland, történelmi, ifjúsági, vagy akár nyáltól csöpögően romantikus.
 - Dráma vagy kommunikáció szakra szerettem volna járni, de közgazdásznak mentem.
 - Jelenleg több helyen is dolgozom suli mellett.
 - Szeretek filmet nézni a barátokkal.
 - Zongoráztam valamikor nagyon régen, emellett énekkaros is voltam.
 - Érdekel az állattenyésztés.
 - Nem vagyok nagy társasági egyén, szeretek otthon gubbasztani.
 - Minden vágyam, hogy bejárjam az észak-európai országokat.



11 kérdés, amire válaszolnom kell :)
 1.Mit szeretnél az életedben kipróbálni?
     - Ejtőernyővel ugrani.
 2. Kedvenc sorozat?
     - Jelenleg talán az El Barco.
 3. Kedvenc ital?
     - Most szeszesre vagy üdítőre gondolsz? :D Viccet félre téve, kedvenc alkohol a jó öreg Jägermeister, üdtőnek meg talán a narancs juice.
 4. Kedvenc színész(nő) és miért pont ő?
     - Sok lehetne, de nem is igazán kedvencek ők, csak megragadtak az alakításukkal, vagy akár az életükkel. Ilyen például számomra Kevin Costner, aki Robin Hood szerepével és a Farkasokkal táncolóban nyújtott alakításával nyerte el a rajongásom, vagy Christian Slater, szintén a Robin Hoodban való szerepléssel és az Adj rá kakaót! c.filmjében alkotott nagyot (kamaszkori lázadásom inspirálója a film! :D). Náluk jobban csak egy valakit becsülök jobban, bár csak ezt az egy filmjét szeretem, és ezzel a filmjével lopta be magát emberek ezreinek a szívébe. Brandon Lee az illető, a film pedig nem más, mint a Holló. Azonosult a karakterrel, és sajnos ugyanolyan gyászos vége lett az életének, mint a filmben megszemélyesített Eric Dravennek.
 5. Milyen szuperképességet szerettél volna mindig is magadnak?
     - Szerettem volna előre látni a lottó számokat, mindig. :D Ez milyen erőnek, képességnek számít?
 6. Álmaid városa?
     - Talán Velence. Gyönyörű, egyszer szeretném rendesen körbe járni, nemcsak futólag, mint régen.
 7. Ki ihlette a történeted?
     - Kiröhögnétek, ha azt mondanám, hogy Draco Malfoy? Mert bizony így van. Éljen a Merengő és a képzeletbeli rendes Görényke, na meg persze a rengeteg DM/HG sztori.
 8. Ha lenne egy kívánságod, akkor mit kívánnál?
     - Hogy az egész családom békében és gondok nélkül élhessen, én meg végre a párommal meg saját gyerkőcökkel.
 9. Kedvenc autó?
     - Nekem szerintem nincs olyanom, a lényeg, hogy terepjáró legyen, nagy és kényelmes.
 10. Mi az, amit elsőként megnézel egy pasin?
     - Talán az arcát, magát a szemét.
 11. Ki hiányzik neked a legjobban?
     - A legjobb barátnőm, aki most vidéken dolgozik, de nemsokára haza jön, és a párommal közös legjobb barátunk, aki Németországba utazott és csak Karácsonykor láthatjuk viszont.


Kérdések, amikre válaszokat szeretnék:
 1. Miért kezdtél el írni?
 2. Mi az életcélod?
 3. Mit csinálsz hobbi gyanánt?
 4. Mi leszel, ha nagy leszel?
 5. Ha kívánhatnál valami egészem különlegeset az élettől, mi lenne az?
 6. Hova utaznál el a legszívesebben?
 7. Mi az, ami nélkül nem tudnál élni?
 8. Hogyan definiálnád a barátság szó igazi jelentését?
 9. Mondj egy könyvet, vagy filmet, ami számodra tanulságos volt.
 10. Legemlékezetesebb olvasmányod?
 11. Legviccesebb emléked?

Most pedig jöjjenek azok,akiknek ajánlom ezt a díjat:
Regina
Krisz
Kim
Callie
Johanna
Lilyke94
Gabriella Fisher & Alexandra Black
Thara
Szepy
Nyx
Lilly

Kilencedik fejezet

Sziasztok :)

Csodával határos módon mégis csak megcuppantotta a fejem búbját az én csodálatos Múzsám, pedig nem számítottam rá. De egyszer csak jött, én pedig nem tudtam ellen állni. Szerintem a fejezet eleje elég döcögős, a vége pedig lagymatag, elnézéseteket kérem, de csak ennyire futotta. Johanna, próbáltam betartani, hogy ne váltogassak, remélem valamennyire sikerült is. Juuuj, van  még egy közérdekű közlendőm is :) Hamarosan megismertek két igen fontos szereplőt, akik közül az egyik állandó szereplője lesz a történetnek. Hogy pozitív, vagy negatív karakterek lesznek-e, az még egyenlőre titok :) Remélem tetszik a fejezet, jó olvasást hozzá! :) <3

/ Lana szemszöge /

     A földöntúli örömöket egyik percről a másikra iszonyatos fájdalom váltotta fel. Mathias karjai között eszembe sem jutott a legnagyobb félelmem, a fájdalom. Átadtam magam a kényeztetésnek, de meg lett a böjtje. Szakító érzés járta át minden porcikámat, felnyögtem, de most nem az élvezettől, és bármennyire nem akartam, mégis kicsordult a könnyem. Éreztem, hogy Mathias megdermed fölöttem. Rám emelte a most oly' riadt tekintetét, aztán végig simított a fájdalmas grimaszba torzult arcomon. Aztán feltette életem legkínosabb kérdését.

- Édes Istenem! Lana, te még szűz voltál? - nem szóltam semmit, csak bólogattam. - Miért nem szóltál? - kelt ki magából. - Hagytad, hogy ekkora barbár állat legyek? Hát eszednél vagy? Bele sem gondoltál, mi lett volna, ha sokkal, de sokkal durvább vagyok? - éreztem, hogy ki akar húzódni belőlem, de sokkal kellemesebb volt a mostani érzés, mint mikor belém hatolt.

- Ne... kérlek, ne hagyd abba... - kérdőn nézett rám, én pedig fülig vörösödtem. Mielőtt tiltakozhatott volna, a lábaim köré kulcsoltam, majd egy csókkal befogtam a száját. Miután elváltak az ajkaink, suttogni kezdett, olyan halkan, hogy alig hallottam, mit is akar nekem mondani.

- Lana, ezt nem lenne szabad. Abba kellene hagynunk... Uram Isten, szólnod kellett volna... abba kell hagynunk...

- És ugyan mégis minek? - pirítottam rá. - A szüzességem attól még nem kapom vissza!- aztán halkabbra vettem a hangom. - Kívánlak! Én is akarom nem csak te...

     Több se kellett neki, újra falni kezdte az ajkaim, de még mindig nem mozdult. Helyette finoman végig harapdálta a bőröm, majd a mellemmel kezdett el játszani, elterelve a figyelmemet a feszítő érzésről, aminek újra a gyönyör vette át a helyét.

/ Mathias szemszöge /

    Hogy én mekkora egy barom állat vagyok! Egy gerinctelen féreg! Utolsó szemétláda, nem több! Lana szűz volt. Soha a büdös, mocskos életben nem volt köze „úgy” Nick Fergussonhoz. Hát ezért akart felvágni velem. Mert azzal a nyomorulttal nem feküdt le. Nem érdemlem meg, hogy a világon legyek. Bárcsak itt helyben megnyílt volna a föld, és nyelt volna el. Kínomban jól leteremtettem, amiért nem mondta el, hogy neki ez az első. Nem lett volna szabad. Édes Istenem! Különlegesnek kellett volna lennie. Lágy zene, gyertyafény, egy-két pohár finom bor, szerelmes suttogások, puhatolódzó csókok. De én mindezt elvettem tőle. Már sosem tapasztalhatja meg ennek a csodáját.

- Lana, ezt nem lenne szabad. Abba kellene hagynunk... Uram Isten, szólnod kellett volna... abba kell hagynunk... - le kell állítanom ezt az egészet! Csak tönkre tenném őt.

- És ugyan mégis minek? A szüzességem attól még nem kapom vissza!- teremtett le. Végül kimondta, amire mindennél jobban vágytam. - Kívánlak! Én is akarom nem csak te...

     Nem bírtam tovább. Akartam őt, a lelkemnek meg már mindegy volt, úgyis eladtam az ördögnek. Vadul kaptam az ajkai után, de nem mertem megmozdulni. El kellett lazítanom újra a feleségem, hogy ne egy fájdalmas emlék maradjon az együtt töltött éjszakánk. Lassan végig harapdáltam a hamvas bőrt, aztán a számba vettem a mellbimbóit, majd szívni kezdtem. Latba vetettem minden tudásom, fogy felejthetetlenné tehessem a szeretkezésünket. Mert ez az, legalábbis a részemről. Éreztem, hogy odalent a szorítás kezd engedni, ahogy a vállaimon is, aztán pedig az apró kezeivel beletúrt a hajamba, a fejem pedig felhúzta magához egy csókra. A lábaival még szorosabban vont magához, és szép lassan mozgolódni kezdett alattam. Lefejtettem magamról a kezeit, összekulcsoltam az ujjainkat, majd elérkezettnek láttam az időt, hogy mozogni kezdjek. Egy hálás sóhaj volt a jutalmam. Lassan merültem el benne újra és újra, azt akartam, hogy minden percét élvezze, bár minden erőmre szükségem volt, hogy türtőztessem magam. Egy idő után viszont Lana gondolt egyet, és fordított a helyzetünkön. Magyarán maga alá tepert. Nem tudtam mire vélni, de ő csak mosolygott, aztán a fülembe súgta, hogy nyugdíjas volt a tempó, muszáj volt változtatni a helyzeten. Elvigyorodtam a tüzességén, de hamar a torkomra forrt a hangom, mert úgy tekerte rajtam a csípőjét, mint egy Istennő. Meg akartam ragadni a derekát, hogy segítsek neki, de nem hagyta. Össze fogta a kezeimet a fejem fölött, aztán vad ütembe kezdett. Mesés látvány volt, ahogy fel-le mozgott rajtam, bámulatos könnyedséggel. A testem úgy passzolt az övéhez, mint kulcs a megfelelő zárhoz. Szabályosan össze olvadtunk. Nem bírtam tovább, elengedtem magam. Ismét magam alá gyűrtem, hogy megmutassam neki, távol áll tőlem a lassú menet. Karmolt és harapott, a kéjes nyögéseivel pedig szinte megőrjített. Egyre vadabb és vadabb lett, amit nem bírtam már megállni, durván bántunk egymással, most már én is haraptam őt, közelebb hajtva a beteljesüléshez. Mikor pedig rámarkolt a hátsómra, beleeresztve a körmeit, hogy aztán a fülembe liheghesse, hogy keményebben, ne hagyjam abba, elszakadt nálam a cérna. A végén már csak annyira emlékeztem, hogy eszeveszetten liheg, nyögdécsel alattam, meg-meg remeg, aztán egy morgás kíséretével a csúcsra juttatom magunkat.

/Lana szemszöge /

    Pihegve borultam Mathias karjai közé, aki nem sokkal azután, hogy magához ölelt, betakargatott, majd homlokon csókolt, hulla fáradtan elaludt. Soha nem gondoltam volna, hogy mindez lehet ilyen jó is, bár lehet, hogy azért van, mert vele voltam. Most értettem meg, miért mondta apa, hogy a megfelelő helyen, a megfelelő időben és a megfelelő emberrel kell megtennem ezt a „nagy lépést”. Ez így volt tökéletes. Nem is sejtettem, hogy milyen érzés lehetett neki, hogy meg kellett tartóztatnia magát, hogy mennyire kívánhatott. De azt tudtam, hogy jól döntöttem. Ezek után már egyáltalán nem aggódtam a házasságunkat illetően. Minden tökéletesen alakult, szerencsére. Nyugodt lélekkel vackoltam bele magam az ölelésébe, hogy végre én is aludhassak.

***

     Később, mikor felébredtem, nem találtam magam mellett a férjem. Körbe néztem a szobában, és megláttam a nyitott erkélyajtót. Végig szántottam a hajamon, hogy emberibb formát kölcsönözzek magamnak, aztán jó alaposan bebugyoláltam magam a paplanba, és én is kimentem. A sarokban ült, a hideg ellenére egy szál alsóban, meredten fújva a cigaretta füstöt. Valami baja volt, biztosan tudtam, hiszen akkor szokott csak rágyújtani. Meglepődött, mikor meglátott, de nem szólt semmit. Oda sétáltam hozzá, aztán az ölébe ültem, őt is betakarva ezzel. Hát igen, novemberben kell az erkélyen összebújni. Kivettem a kezéből a füstölgő cigarettát, majd én is beleszívtam. Lassan fújtam ki a füstöt. Nem mondom azt, hogy soha nem gyújtottam rá, de nem értettem, miért is szívják olyan sokan, hiszen ez a szemét is csak szög a koporsónkba. Elvette tőlem, hogy aztán a hamutálba folythassa a pirosan izzó parazsat.

- Mondd csak, mihez akarsz kezdeni az életeddel? - törte meg hirtelen a csendet.

- Miért fontos most ez? - nem értettem, hova akart kilyukadni.

- Csak mondd el nekem...

- Hát... szeretném folytatni a modellkedést, szeretnék utazni, de lényeg, hogy boldoggá tegyen, amit csinálok. - egy ideig csak ült, a gondolataiba merült, majd egyszer csak megszólalt.

- Ez mind szép és jó. De belegondoltál abba, hogy mi van olyankor, ha az afférunknak következménye lesz? - hangja hidegen, durván csengett a néma éjszakában.

- Mit akarsz ezzel mondani?

- Gondolom nem szedsz fogamzásgátlót.

- Nem. - kezdtem sejteni, mit akart kinyögni.

- Hát akkor egy gyerek könnyen keresztül húzhatja a terveidet. - csattant a pofon. Végig sem gondoltam, mi teszek, eljárt a kezem. Felpattantam az öléből. Affér, nem kívánatos gyerek? Minek néz engem?

- Felfogtad, hogy mit mondtál? Egyáltalán normális vagy? Milyen számításokról beszélsz itt nekem, te idióta? Egy kisbaba az áldás, te szerencsétlen! És én még azt hittem, hogy teljesen egyenesbe jöttünk. Ha ennyire kiakadsz a gyerek gondolatától, miért nem védekeztél te? - üvöltöttem vele, nem érdekelt, hogy mennyire harsog a hangom a síri csöndben. - Részedről ez csak „egy kis affér” volt? Neked nem jelentett semmit? Egy srtigula voltam? Végre meg tudtál dönteni, vagy mi a szar? - ennél a pontnál térhetett magához, mert felállt és megrázott.

/ Mathias szemszöge /

    Végig sem tudtam gondolni, mit is vágtam nem sokkal ezelőtt Lana fejéhet, máris az arcomon éreztem a tenyerét. Nem mondom, istenes nyaklevest kevert le nekem. Aztán felugrott, hogy válogatott szidalmazásokkal cifrázva elküldjön a fenébe. Bele sem gondolt, miket mond, csak úgy ömlöttek belőle a szavak. Aztán az utolsó mondatával annyira kiverte nálam a biztosítékot, hogy attól féltem, eljár a kezem, de ehelyett csak megráztam.

- Ez a véleményed rólam? Ennyire szar alaknak tartasz? Akkor meg minek hagytad, hogy megdugjalak? - nem mozdult. Rám sem nézett. A rohadt életbe, a büdös, tetves, mocskos, elbaszott életbe! Mégis hogy mondhattam ilyet? Kiszabadította magát a kezeim közülés elindult befelé. - A kurva életbe! Lana, állj meg! Én...én nem akartam... nem úgy gondoltam. - próbáltam mentegetőzni, de minden hiába volt.

Minden szavamat elengedte a füle mellett. Oda lépett a szekrényhez, kikapott belőle pár holmit, aztán rám csapta a fürdő ajtót. Az ajtó előtt toporogva vártam, hogy végre kilépjen onnan. Mikor végre hajlandó volt kijönni, talpig fel volt öltözve. Farmer, pulóver, vastag zokni. Már a csizma is alábán volt, épp a sálért nyúlt, mikor feleszméltem. A karja után kaptam.

- Mégis hová akarsz menni?

- El.

- De hová? - kérdeztem egyre idegesebben.

- Oda, ahol jó messze vagyok tőled! Így nem kell aggódnod, hogy megint megdugatom magam. - mindezt olyan higgadtan mondta, hogy teljesen megdöbbentem rajta. Ráadásul még mindig keresztül nézett rajtam. - Most pedig légy hozzám kegyes, és engedj el, hadd menjek.

- Nem.

- Tessék? Nem értettem kristály tisztán. - próbálta kirántani magát a szorításomból, de esélye sem volt, erősen tartottam.

-Azt mondtam, hogy nem mész sehová, felfogtad? - már lendítette is a szabad kezét, de nem foglalkoztam vele, könnyű szerrel a háta mögé szorítottam a karját. - Meg se próbáld, értetted? Hagyd abba a hisztit! Nem akartalak bántani, felfogtad? De tudni akarom, miért bújtál velem ágyba? Eszedbe sem juthatott, hogy teherbe is eshetsz?

-És neked miért nem jutott az az eszedbe, hogy nem biztos, hogy bánnám a babát? Nem most akarok gyereket, az igaz, de a házasság velejárója azok után, hogy együtt voltunk!- valahogy kiszabadította magát egy pillanatra a szorításomból, és hevesen püfölni kezdte a mellkasom. Védekezni sem tudtam ellene, és meg is érdemeltem, hogy veszekedjen velem. - És különben is, kell bármilyen ok, hogy lefeküdhessek a tulajdon férjemmel? Nem lehet, hogy egész egyszerűen akartalak téged? Te, te...te utolsó vadbarom! - lassan a könnyei is kicsordultak. Úgy éreztem, hogy megbánta az egészet. Vártam, hogy kiadhassa minden dühét, aztán magamhoz öleltem, hogy kicsit csitíthassam a keserves sírását. Mikor végre alább hagyott a zokogása, és szipogássá csendesült, beszélni kezdtem hozzá.

- Nem nyúlok többé hozzád, ígérem! Nem foglak többé bántani! Soha többé! Bármit megteszek, csak hagyd abba a sírást, kérlek. - aztán egy ideig némaságba burkolóztunk. Lana szép lassan elcsöndesedett, csak a szuszogását hallottam.

- Soha többé ne mondj nekem ilyet.- Emelte rám a meleg, barna tekintetét.

- Nem fogok, ígérem! Bármit megteszek, amit csak akarsz.

- Kezdetnek az is megteszi, ha visszabújunk aludni. - csillant meg a szomorkás mosoly a szája sarkában.

***

     Megint korán ébredtem, a szeretett nő még édesdeden szunyókált mellettem. Kikászálódtam az ágyból és a zuhanyzó felé vettem az irányt. Beálltam a víz alá, és hagytam, hogy az agyamat elborítsa a bűntudat. Még szűz volt. Csak én birtokoltam a testét, senki más. Én seggfej pedig megcsaltam. Még szerencse, hogy nem a saját ágyunkban. El sem tudom hinni, hogy megdugtam egy vadidegen nőt. Ezek után még inkább kísértenek annak az átkozott estének az emlékképei. És mégis hogyan nézzek így a szemébe? Hogyan vegyem a bátorságot ahhoz, hogy hozzáérjek? Megfogadtam, hogy nem fekszem le vele többet. Nem gyalázhatom meg ennél jobban. Emellett azt is megígértem magamnak, hogy a sírba viszem a titkomat. Soha a büdös életben nem fogom elmondani neki, hogy megcsaltam. Miután lehiggadtam, kivonszoltam magam a zuhany alól és felöltöztem. Oda sétáltam az éjjeli szekrényhez, kihúztam a fiókot, kerestem papírt és tollat, hogy üzenetet hagyhassak a feleségemnek. Nem akartam úgy elmenni itthonról, hogy nem tudja, hol vagyok. Egyszer már hibáztam, de ez többé nem szabad, hogy elő forduljon. Szorgalmasan körmölni kezdtem a papírra.

Ne ijedj meg, ha nem találsz magad mellett. Muszáj átgondolnom a tegnap történteket, na meg persze azt, hogy miket mondtam neked. Bízni akarok benned és a házasságunkban, ehhez pedig az kell, hogy kitisztuljon a fejem. 

                                                                                                      Mathias

    Miután leírtam mindent, amit akartam, az ágyra tettem a papírost, úgy, hogyha Lana kezeivel kutatna utánam, biztosan bele akadjon. Kisétáltam a szobából, óvatosan csukva magam után az ajtót. Lassan haladtam lefelé a lépcsőn, mivel semmivel sem lett volna jobb a helyzet, ha rohanok. Egy hete végérvényesen elbasztam a házasságom. Alapjaiban. Nem bíztam a feleségemben, de ha mindez nem lenne elég, felszarvaztam. Mi van olyankor, ha most teherbe ejtettem? Azzal egy életre magamhoz láncolnám őt, végérvényesen tönkre tenném. Elvégre ki akarna egy olyan emberrel együtt élni, családot alapítani, mint én? Még akkor is, ha nem is tud semmit arról, amit tettem. Hát ezt alaposan elkúrtam. Komótosan a fogashoz sétáltam, magamra vettem a kabátom és kiléptem az ajtón. Bárcsak visszaforgathatnám az idő kerekét és meg nem történtté tehetném azt a szörnyű estét. Vagy legalább csak elfelejthetném. De nem. Együtt kell élnem a tetteimmel, aminek súlyos ára van. Boldogtalanná tehetem vele életem asszonyát. Vagyis már azzá tettem, csak még nem tud róla. És ha rajtam múlik, soha sem fog tudni róla. Az élő Istenre esküszöm. A gondolatok csak peregtek előttem, én pedig egyre messzebb jutottam az erdő mélyére.

 

  

Nyolcadik fejezet

 Hellóka :) Végre megjöttem :) remélem örülni fogtok neki :) Annak ellenére, hogy eléggé negatívan harangoztam be ezt a részt, úgy érzem, mégis az egyik kedvencem lett ez a fejezet. Ennél talán csak a negyedik fejezetet írtam szívesebben. Viszont, hogy ne legyen okotok reklamálni, most is kaptok a végére egy szép csavart :) Ezzel a taktikai lépéssel szeretném elérni, hogy engedékenyek legyetek velem, mert a következő fejezethez igen csak kelleni fog a Múzsa homlokcsókja, viszont annak is örülök, ha az ihlet egy hónapban egyszer pofán ver :D Tehát türelmet, és ismételten csak türelmet :) És tudom, nem szoktam ilyet kérni, de kérlek örvendeztessetek meg annyival, hogy leírjátok, mi volt az, ami tettszett, mi volt az, ami nem, mi volt, ami sok volt, hol kellett volna bele több, na meg persze a szöveg és cselekmény felépítése, és ilyesmik.
Szóval jó olvasást, további szép nyarat! :) /nem ígérem biztosra, hogy augusztusban jelentkezek-e még, de ha nem, akkor szeptemberben :) /

/Mathias szemszöge/

Már egy hete, hogy folyamatosan cseng a telefonom, és mindig Lana keres. Nem vagyok képes felvenni. A céghez sem mentem be, apámnak és Lucasnak azt mondtam, csúnyán megfáztam, ami persze alapjaiban véve nem is olyan nagy hazugság, hisz november eleje van. Nem tudtam napirendre térni afelett, amit tettem. A hálónkat felújíttattam, de azóta sem tettem be oda a lábam. Nem tudok ott aludni. Egyszerűen nem megy. Begubóztam a dolgozó szobámba, egész héten a fekete kanapé volt a mentsváram. Na meg persze egy jó adag wisky. De ezt sem játszhattam már sokáig. És ismételten rázendített a telefonom, a mai nap során már huszadszor, de erre sem reagáltam. Percek múltán viszont érkezett egy üzenetem. Lana írt.

Mathias, nagyon aggódom érted! Ez már nevetséges! Vedd fel azt az átkozott mobilt, kérlek! Lana.

Ha tudná, mekkora görény vagyok, az se érdekelné, ha feldobnám a talpam. Csendben elmélkedtem az élet nagy problémáin, többek közt azon, mekkora barom is vagyok valójában, a wisky pedig csak fogyott, és fogyott. Miközben üveges tekintettel bámultam ki a fejemből, megakadt a szemem valamiféle szennylapon, vagyis magazinon, aminek Lana volt a címlapján. A szalagcím akkora betűkkel hirdette a jelenlegi munkájának körülményeit, fogy majd' a szemem nyomta ki a helyéről.

A modellvilág üdvöskéje, Lana McCartny és Nick Fergusson újra együtt?

Lana, aki jelenleg Mathias Forbes nejeként tündököl, nemrég közös fotózásba kezdett volt barátjával, Nick Fergussonnal. Akik számára nem világos, miért is szakítottak, azoknak újságunk felidézi az okokat.

A fiatalok alig lehettek együtt pár hónapja, mikor is a McCartny hercegnő rányitott akkori barátjára és egy volt playmate-re. Zokogva viharzott el a helyszínről, ezek után hónapokig nem hallottunk felőle, csak mikor összekötötte életét az iparmágnás aranyifjúval, a jégszívű herceg Mathias Forbessal.

Most viszont információink szerint, míg szegény férje otthon betegre hajszolta magát, addig Lana a fotózások közti szabadidejének nagy részét exével tölti. Bár a képek alapján nem mondhatnánk, hogy túlzottan örülne újdonsült „pincsijének”. Lehet, hogy Nick rájött, mit is veszített, és vissza akarja szerezni Lanát?

Vajon a friss házasok átlépnek minden akadályt, avagy a modellpáros nagy szerelme újra lángra lobban? Mindez a jövő zenéje...

Életemben nem olvastam össze ennyi zöldséget, mint itt, azt is tudtam nagyon jól, hogy mindez fel van nagyolva, mégis kikészültem. Az agyamban egyre csak forogtak a fogaskerekek, míg nem azon kaptam magam, hogy csont részegen tántorgok a bárpulthoz egy újabb üveg wiskyért. Immáron a harmadikért. Eközben a szoba ajtaja kitárult, a fülemet pedig megütötte egy aggódó, ismerős hang, amit bárcsak ne kellett volna még egy darabig hallanom.

/Lana szemszöge/

Végre itthon vagyok. A taxi épp most állt meg a villa előtt. Kifizetem a fuvart, majd szinte futó lépésben indulok az ajtóhoz. Egyenesen a hálószobánkba rohanok, de néhány új bútordarabon kívül nem találok mást. Leteszem a bőröndömet, a lépteimet pedig a dolgozó szoba felé irányítom. Kitárom az ajtót, és a látvány, ami fogad, egyenesen megdöbbent. Mathias kotta részeg. Szó szerint. Már a lábán is alig tud megállni.

- Édes Istenem! Mathias, mi van veled? - a hangom hallatára megdermed. Apa azt mondta, csak megfázott. Több, mint három hete nem láttam, már egy hete nem beszéltem vele, de az egyetlen baj szerintem csak az, hogy oltári módon berúgott. Még mindig nem mozdult meg, mintha csak arra várna, hogy eltűnjek, mint egy kísértet. - Gyere szépen. - indulok meg felé, és fogom meg a kezét. Az érintés hatására összerezzen, mintha félne valamitől. - Most elmegyünk egyet zuhanyozni, és nem lesz semmi baj. Máris jobban leszel. - Acélos tekintetét a szemembe fúrja. Aztán határozottan válaszol.

- Nem.

- Hogy mondtad?

- Nem!

- Mathias, gyere, amíg szépen kérem. - elkezdem húzni kifelé.

- Én ugyan nem! - és ezzel meg-meginogva, de lecövekel az ajtóban.

- Te akartad... - szép lendületesen lekentem neki két istenes pofont, amitől a lábai megroggyantak, de legalább el tudtam vonszolni a fürdőszobánkig. Ott aztán ruhástól a zuhany alá dugtam, és nyitottam is a jeges víz csapját, viszont csak hamar rá kellett jönnöm, hogy én is víz alá kerülök és teljes mértékben átázik a vékony, lenge felső. Valamint arra is, hogy Mathias marha gyorsan kijózanodik.

/ Mathias szemszöge /

Nem. Ez csak egy rossz álom lehet. Nem jöhetett haza! Még egy teljes hét vissza van a fotózásból. Nem megyek vele sehova. Hallom a lépéseit, érzem a parfümjének illatát. Mit ne mondjak, meglehetősen jó a képzelőerőm, hogy úgy mondjam, szinte hátborzongató a jelen helyzetben.

- Gyere szépen. - megáll előttem, de nem merek rá nézni. Istenem, add, hogy csak szimplán marha részeg legyek, és marha jól hallucináljak. De eme vágyam is a porba hull. Megérint. A hideg végig fut a hátamon. Nem álmodom. - Most elmegyünk egyet zuhanyozni, és nem lesz semmi baj. Máris jobban leszel. - itt az ideje, hogy a kezembe vegyem a dolgok irányítását, vagyis hogy eltűnjek a bűvköréből. Határozottan rá emelem a tekintetem, és benyögöm a választ.

- Nem.

- Hogy mondtad? - enyhe döbbenet ül ki az arcára, de látom rajta, hogy nem akar komolyan venni. Így kénytelen vagyok nyomatékosítani a válaszom.

- Nem!

- Mathias, gyere, amíg szépen kérem. - Még mindig fogja a karom és elkezd az ajtó felé cibálni. Miért nem hagy már békén?

- Én ugyan nem! - Nem állítom ugyan, hogy biztosan állok a lábamon, de hősiesen próbálok az ingoványos talajba gyökeret verni, már-már sikeresen. Nem tudok a közelében lenni. Nem tudom elviselni az érintését magamon.

- Te akartad...

Aztán egy hatalmas csattanás, majd még egy. Felképelt. Kétszer is. Aztán már csak annyit vagyok képes felfogni, hogy betuszkol a zuhany alá, a nyakamba pedig jeges víz csobog. Egy másodperc sem telik el, máris józanul és meglehetősen dühösen tekingetek az előttem álló nő felé, de a haragom a torkomon akad. A ruhája nedvesen tapad a fehér bőrére, a mellbimbói az ég felé meredeznek, a fogai vacognak, de ami a legfontosabb, látja rajtam, hogy felkorbácsolta bennem vágyat. Megveszek érte. Bele gondolni sem akarok, hogy az a kis nyomorult Fergusson akár egy ujjal is hozzá érhetett, mikor még nekem sem volt szabad. Elborul az agyam, fel sem fogom mit is művelek. Akarom! Lana csak az enyém! Viszont ezt a drága kis feleségem semmibe vette. Másnak kérés nélkül megadja azt, amiért én epekedek? Sebaj. Ha nem adja szép szóval, hát elveszem erővel! Vad dühvel a csempéhez szorítom, a nyakát harapdálom, szinte már tépem. Tisztában vagyok vele, hogy fájdalmat okozok neki, mégsem vagyok hozzá könyörületes. De Lana nem szól semmit, nem is tiltakozik, csak néhány fájdalmas szisszenés hagyja el az ajkát. De nem áll ellen! Az agyam és egyéb testrészem valamivel a fejemtől délebbre majd' szétdurran, mikor nem sokkal később belenyög a csókunkba. Egyre nagyobb élvezettel lendülök támadásba, kéjes nyögései szítják bennem a tüzet. A kezem mohón barangolja be a törékeny testét, ő pedig úgy bújik a karjaim közé, mint egy engedelmes kiscica. A feneke alá nyúlok, megemelem, a lábai pedig automatikusan kulcsolják körbe a derekam. Érzem, ahogy az apró kis kezeivel a hajamba túr. Az ajkait csókra nyújtja, én pedig mint egy éhező, úgy kezdem falni. A kezemmel a felsője alatt kutakodom, mígnem rátalálok a puha halmokra. Szinte belesimulnak a tenyerembe. Hirtelen nyomást érzek a vállaimnál. Lana próbál erőtlenül eltolni magától.

- Mathias, kérlek, ne csináld ezt...

- Mégis miért ne? - kapkodva veszem a levegőt, ahogy ő is, de úgy-ahogy tiszta a fejem.

- Mert... nem..

- Nem akarod? - bólogat. - Ne játszadozz velem, Lana! Majd' megveszek érted, te pedig a karjaimba omlasz, felhergelsz, aztán szépen elsétálnál? Látom rajtad, hogy te is akarod! - hozzá nyomtam a csípőm az övéhez, amitől egy kéjes nyögés bukott ki a száján. - Nem hagyom abba, mert tudom, hogy akarod. - reszketett a karjaim közt, de nem úgy, mint aki retteg. Nem úgy, mint akkor a tó parti házban. Nem bírtam már ezt a bizonytalanságot. - Mondd a szemembe, hogy nem akarod! - nem válaszolt. Erélyesebben szóltam hozzá. - Mondd ki!

- Mathias... - annyira bizonytalan. Akkor hát döntök kettőnk helyett.

- Ssssss...vigyázok rád, kicsim, ígérem. - ő pedig remegve, de bizalommal telve bújt az ölelésembe.

Zöld utat kaptam. Lágyabban csókoltam most már, hódítani akartam, bizonyítani magamnak és neki is, hogy jobb vagyok Fergussonnál. Egyik kezemmel tartottam a törékeny testét, a másikkal pedig megnyitottam a meleg vizes csapot. A langyos vízsugarak jólesően zúdultak ránk. Szép lassan neki álltam lehámozni a vizes ruhákat a nejemről, akit végre birtokolhatok. Végre megkaphatom őt, és jelen pillanatban az sem érdekel, hogy neki csak másodhegedűs vagyok, hogy az a bugris birtokolhatta azt, ami az enyém, mert most végre  megkapom. Még a bűntudatom is elhallgat arra az időre, amíg a feleségem, az én kis törékeny koboldszerű szépségem testét kényeztetem. A felsője a földön hever, ahogy az enyém is, bár igaz, ami igaz, remegő kezekkel tüntette el rólam. Talpra állítom, hogy a maradék ruhájától is megszabadítsam, amit ő engedelmesen tűr. Csak a fehérnemű borítja a testét. Nem tétlenkedem, lekapom magamról a gatyát, és előtte állok teljesen fedetlen valómban. Az arca lángba borul, ami kifejezetten örömmel tölt el. No lám csak, jobb lennék Fergussonnál?! Hirtelen elfordítja rólam a kipirult tekintetét, majd olyat tesz, amire nem számítottam. Meglengeti előttem a vörös posztót. Elém lép, hozzám dörgölőzik, a nyakamba csókol, majd kínzó lassúsággal elhajítja az utolsó testét borító darabokat. Végre elém tárul a látvány, amire vágytam. A szoborszépségű arc, a lázasan csillogó, vágytól égő szemek, a csókoktól vérszínűre duzzadt ajkak, a krétafehér bőr, a vállaira nedvesen omló, a kebleire izgatóan tapadó kócos fürtök, a karcsú derék, a lapos, izmos has, a gömbölyded csípő, a formás, harapni való popsi, és a hosszú virgácsok, amivel a Jóisten oly' kegyesen megáldotta. Mosolyogva jutnak eszembe Al Pachino szavai az egyik kedvenc filmemből. „ A lába... nem számít, ha olyan, mint egy karcsú görög oszlop, vagy mint egy konyhaasztal lábai, ami közte van... az a Mennyország .” És rám ez a csoda vár. Mikor lehajigálta magáról az utolsó, kettőnk testét elválasztó darabokat, azzal átnyújtotta nekem az Ő személyre szabott, nekem címzett útlevelét a mámoros világba, az örök üdvösség földjére. Nem bírtam tovább magammal. Pillanatok alatt elzártam a vizet, a karomba kaptam, és megiramodtam a hálónk felé.

/ Lana szemszöge /

Fel sem tudom fogni, lehettem ilyen felelőtlen, de jelen körülmények között ez nem is érdekel. Mit számít már, hogy átázott a felsőm? Mit számít, hogy Mathias úgy vetette rám magát, mint egy dühöngő állat? Mit számít, hogy fájt, amit tett? Nem ellenkeztem vele, hagytam, hogy azt tegyen, amit akar, hátha egy idő után lehiggad. De arra egyáltalán nem számítottam, hogy egy kis idő múlva már vágyom is ezeket a vad érintéseket, hogy ilyen gyalázatos, kéjes, élvezetes sóhajok hagyják el a torkom. Abba sem gondoltam bele, hogy mi történik olyankor, ha átlépünk egy bizonyos határt, mikor mindez már nem csak évődés, hanem tömör szexualitás és mindent elsöprő vágy. De egyszerűen nem tudtam tiltakozni. Hát hazudjak magamnak, hogy nem kívánom a férjem? Hiszen attól a perctől megveszek a testéért, mikor először anyaszült meztelenül láttam a tónál. De be kell vallanom, nem csak a testéért, hanem a csókjáért is. Kezd számomra egyre világosabbá válni, mit is jelent nekem Ő, úgy igazán. Hogy mennyire hiányzott a hangja, a közelsége, az ölelése, a maga fanyar kedvessége és féltése. Kezd elmenni a józan eszem. De végül is, miért ne, így hát átadom magam az érzésnek, hogy aztán az érett paradicsom színeiben tündökölhessek, mikor újra megpillanthatom a természet nagy szabású remekművét ismételten teljesen pucéran. Bevadulok a látványtól, hozzá bújok, a nyakába csókolok, és levetem magamról az utolsó mentsváraimat, amivel elszabadítottam a Poklot.

/ Mathias szemszöge /

A teste lehelet finoman süpped az ágyba, a haja bódítóan terül szét. Ő maga pedig olyan forrón, követelőzően tekint rám, hogy örömmel hódolok be neki. Finom, puha csókokkal jutalmaz, vékony ujjai a tarkómon lévő szőkés tincsekkel játszanak. Sokáig nem történik köztünk semmi egyéb, csak apró csókok, szerelmes érintések, pont mintha tapasztalatlan, szerelmes bakfisok lennénk. De érzem, hogy benne is tombolnak az indulatok, hogy egyre mohóbban, egyre követelődzőbben falja a szám. Cserébe én neki állok bebarangolni az ajkaimmal az alabástrom testét. Egyre lejjebb és lejjebb jutok majd végül az ajkaimmal borítom be, és szívélyesen kóstolok bele a Mennyországba. Lana hangja, a magával ragadó nyögései, mintha az Istenek éneke lenne, egyszerűen zene a füleimnek. Mámoros érzés járja át a testem, ahogy újra és újra bele mártom a nyelvem a forró ölébe. Törékeny kezeivel szinte görcsösen szorít magához, mintha azt akarná, hogy soha ne hagyjam abba. Finoman mozgatni kezdi a csípőjét, ami úgy hat rám, mintha egyfajta afrodiziákum lenne. Egyre mohóbban falom őt, ő pedig egyre jobban dobálja alattam a testét. Élvezem, hogy az egész testemmel és lelkemmel érezhetem, hogyan járja át Lanát teljes egészében a mindent elemésztő vágy. Finoman, szinte őrjítő lassúsággal tüntetem el benne egyszerre két ujjamat is, amit ő egy hálás sóhajjal nyugtáz. Istenem, milyen szoros... Lassan elvesztem az eszem. Megvárom, amíg egyre közelebb jut a csúcshoz, majd minden gondolkodás nélkül a lábai közé térdelek, és vadul belé hatolok. De olyan helyzettel találom magam szemben, amire meg kel mondjam, kurvára nem számítottam, és ami rohadtul megijeszt. Érzem a teste ellenállását, a szorító, szűk érzést, ahogy magába fogadott, a körmeit fájdalmasan a vállaimba fúródni, és hallom a fájdalmas nyögést, de nem merek a szemébe nézni. De muszáj, így hát Lana fájdalomtól könnyes arcára tekintek.. Ó ne... ne, ne, Ne, NEEEEE! Uram Atyám, add, hogy ez egy álom legyen, de most, komolyan! Próbálok nem mozdulni, hogy ne fájjon neki még jobban, majd óvatosan végig simítok a puha arcon. Végig gondolom higgadtan, hogy mit is tettem, hogy aztán elborzadva kérdezzek rá a feleségemre, bár számomra szinte már így is minden nyilvánvaló volt.

-Édes Istenem! Lana, te még szűz voltál?