Második fejezet

/Mathias szemszöge/

Már egy órája úton lehettünk, de még mindig nem tudtam a viselkedése felett napirendre térni. Annyira makacs, de mégis annyira sebezhető. Most is beleborzongok, ha magam elé képzelem azt a jelenetet, ott a hotelban. Viszont, amit most a kocsiban művelt, az egyszerűen kibírhatatlan. Még a végén annyira ki fog hozni a sodromból, hogy Istenemre, én felpofozom. Pedig nőt megütni a férfi legnagyobb szégyene, mondta még egykor drága jó anyám. Hiába akartam megtörni a lányt, mégis rosszul éreztem magam miatta. Muszáj neki sírnia? Ennél jobban semmi nem tud elbizonytalanítani. És a düh, a szemében... NEM érdekel! Nem érdekelhet. Ez is csak egy fegyver, ahogy apám mondaná, hogy elérje ez a neveletlen kölyök, amit akar. Nem hagyom, hogy megtörje az akaratom. Szépen lassan azon kaptam magam, hogy a villa feljárójára fordulok. Alig várom, hogy végre kizárhassam a fejemből őt. Mégis mit képzel? Nem éri el a céljait. Leállítom az autót és kiszállok. De Lana nem mozdul. Intek neki, hogy jöjjön, ám mégsem tesz semmit. Érzem, hogy elpattan bennem valami. Egyszerűen kihoz a sodromból. Dühösen lépek az autóhoz és feltépem az ajtaját.

- Kifelé! Most! - nem mozdul. Nem bírom tovább tartani magam. Megfogom őt a karjánál fogva és kirántom a kocsiból. - Mozdulj! - a karjánál fogva cibálom a kúria bejárata felé, miközben megpróbálom a higgadtság maszkját az arcomra erőltetni. Hallom, ahogy sziszeg a fájdalomtól, ezért lazítok a szorításon. Lana megérzi ezt, kirántja magát a karomból, s újabb pofon csattan az arcomon.

- Velem te ezt nem fogod csinálni! Nem győzöl le! Lehet, hogy hozzád kényszeríthet apám, de az akaratomat nem törheti meg! - magából kikelve őrjöng. Az arcom lángol, de nem foglalkozom vele. Ezért még agyon megjárja, annyi biztos. Egész csinos, mikor dühös. Próbálom palástolni, de egy halvány mosoly mégis megjelenik az arcomon a nevetséges viselkedésének köszönhetően, amit ő nyomban észrevesz. - Mégis mi a jó büdös fenének örülsz?

- Oh, igazán semminek. Csak épp azt fontolgatom, miképpen bosszulom meg, hogy ismét rám emelted a kezed. Mit szólnál ahhoz, ha ma éjjel megmutatnám neked, ki is a főnök? - az utolsó mondatot már hozzá közel hajolva, a nyakába suttogtam. Éreztem, hogy megremeg. Láttam, ahogy megnyalja a kiszáradt ajkait. Nem tudom, hogyan és miképp, de őrült módjára megkívántam. Nem tudom megállni, muszáj megtennem! Lassan közelebb hajolok, a számmal már súrolom a bőrét. Finoman belecsókolok a nyakába. Aztán elszakad bennem valami. Közelebb húzom magamhoz, ajkaim a bőre szabad felületein száguldanak, ő pedig reszket a karomban. Aztán hirtelen feleszmélek. Higgadtságot erőltetek magamra, bár belül tombolok. Ellépek tőle. - Látod, nem viccelek. Jól gondold meg mit csinálsz. - nem szól semmit, csak elcsörtet a bejárat felé.

/Lana szemszöge/

Mégis mit képzel ez a ficsúr magáról? Elhurcol egy számomra vadidegen helyre, fenyegetőzik, ráncigál, aztán meg... Uram Isten! Mi lett volna, ha nem hagyja abba, amit elkezdett? Hátra sem nézek, csak rohanok az épület felé. Hallom, ahogy jön utánam. Elérem az ajtót, és már épp feltépném, mikor valaki kitárja azt előttem, mire én hirtelen megtorpanok. Egy mosolygós, idősödő, gömbölyded hölgy állt velem szemben.

- Isten hozta nálunk, kisasszony! - köszönt rám a kedves asszony, amit én megy megszeppent bólintással viszonoztam. - Mrs. Wikock vagyok, de szólítson nyugodtan Elisának. - az őszinte mosoly, ami az arcáról sugárzott, szinte balzsam volt a lelkemnek. Képtelen voltam nem vissza mosolyogni rá. - Áh, jó napot Matty! - odalépett a vőlegényemhez, aki idő közben odaért hozzánk, és megölelte. - Nem is gondoltam, hogy ilyen bájos teremtés lesz a jövendőbelid, gyermekem.

- Szia, Lisa néni. Én sem gondoltam volna. - rám nézett, és megeresztett egy gúnyos vigyort, amit csak én láthattam. - Előkészítetted a szobát?

- Persze, fiatal úr, ez csak természetes. A lényeg, hogy otthon érezze magát nálunk a kislány. - Újból hozzám fordult, lágyan megragadta a karom, majd elkezdett befelé vezetni. - Jöjjön, kedveském, megmutatom a lakosztályát, ami az esküvő előtt fog a rendelkezésére állni. Utána pedig telefonálok a varrodába, hogy jöhet a szabó.

- De ugyan minek? - pislogtam rá zavartan. - Van nekem elég ruhám otthon.

- Jaj, aranyom, micsoda buta kérdés ez? Hát a menyasszonyi ruhájáról van szó. Mindennek tökéletesnek kell lennie a holnapi menyegzőre. - annyira beleélte magát, hogy nem volt szívem szólni neki, mennyire ellenzem az ötletet. És hát amúgy sem ellenkezhetek a ház ifjú urával. Rá pillantottam, mire ő dühösen fújtatott egyet. Sajnálom, nem tudom eltitkolni a gyűlöletem, amit iránta érzek. Lehet, hogy kifogástalanul viselkedek, de a szemem nem hazudik.

- Lisa néni, ha nem bánod, akkor most magatokra hagylak titeket. Meg kéne járatnom Achillest. Már több, mint egy hónapja nem voltam idehaza. - odalépett az öreg hölgyhöz, szeretetteljesen megszorította a kezét, majd egy puszit nyomott az arcára. Olyat, amilyet az őszintén és tisztán szerető kisgyermekek tudnak nagyanyjuknak adni, amolyan ártatlan, kisded csókot. Aztán felém fordult. - Nem bánnád, ha egy pár szót váltanánk, kettesben? - az utolsó szót kissé megnyomta, hogy tudjam, értelme sincs a tiltakozásnak.

- Beszéljetek csak kedveskéim, addig én gyorsan megejtem azt a telefont.

***

Amint távozott Mrs. Wikock, kissé távolabb húzott, hogy véletlenül se legyünk hallótávolságban, majd rákezdett az eddig tőle még nem hallott szóáradatba.

- Ne beszélj neki a leendő házasságunkról, ha lehet. - kérdő tekintetemet látva folytatta. - Légy oly kedves, és e mondj neki semmit a kényszer házasságról. Meghasadna a szíve. Megígértette velem még apró kölyök koromban, hogy sose hagyom, hogy apám belekényszerítsen valami eszement ötlet által kitervelt őrültségbe. Az volt minden vágya, hogy szerelemből házasodjak, én pedig esküt tettem neki.

- De hát ezt te megszegted! - szóltam rá felháborodottan, és kissé hangosabban a kelleténél.

- Ssssssh!!!! Ne olyan hangosan! Tudom, mit ígértem, de nem tehettem mást. Az üzlet az üzlet, erre tanított apám.

- Tehát becsapod Elisa asszonyt.

- Nem tehetek mást. Játszd el, hogy igaz, amit mondtam neki. Csak a hétvégéken van itt, hét közben apám villáját vezeti. Két napot csak kibír az úri kisasszonyi mivoltod, nemde?

- Csakis miatta, mert Ő legalább kedves velem. Nem úgy, mint te, te öntelt hólyag! -erre durván megragadta a karom.

- Nekem aztán mindegy, miért, de tartsd a szád! És utoljára mondom, vigyázz a nyelvedre, mert istenemre mondom, olyat teszek, amit magam is megbánok.

Egy pár cipő halk kopogása ütötte meg a fülünket, ami Lisa néni - ahogy Mathias mondaná – közeledtét jelentette. Szép óvatosan elengedett, majd mire feleszméltem átkarolta a derekam és közelebb hajolt hozzám, mintha a fülembe súgna valamit. Közben arra is ügyelt, hogy takarja a döbbent arcomat is. Az öreg hölgy illedelmesen csak a torkát köszörülte.

- Akkor én mennék is. - szólt oda neki a ház ura, majd egy csókot nyomott az arcomra. Még megdöbbenni sem volt időm, amin elégedetten mosolygott, majd oda lépett az asszonysághoz, akit egy újabb puszival jutalmazott meg. - Lisa néni, ne várj vacsorára, nagyobb távot szeretnék bejárni.

- Rendben drága szentem. De kérlek, az a fránya mobil legyen veled, hátha szükséged lesz segítségre. - őszintén megdöbbentem az aggódó tekinteten. Hogy szeretheti ezt a szörnyeteget? Bár tény, hogy Mathias nagyon kedves vele.

- Magammal viszem, ígérem. Te pedig azt ígérd meg nekem, hogy nem aggódsz feleslegesen. Nem vagyok már kisgyerek. Achilles pedig nagyon okos.

- Nos, rendben van, de azért sötétedésre érj haza. Tudod, hogy nem szeretem, ha az erőben lődörögsz éjszaka.

-Sietek. További szép napot a hölgyeknek. - hátat fordított és kisétált az ajtón.

/Mathias szemszöge/

Alig vártam, hogy végre az istálló felé vegyem az irányt. Az én drága jó barátom, Achilles, a lovam már nagyon rég volt felnyergelve. Jót fog tenni neki és nekem is egy kis kiruccanás. Az a kis bestia kezdi elvenni az eszem. Mintha csak ahhoz értene, hogy kell egy férfit megbabonázni. Kitölti a gondolataim. Minden pillanatban olyasmire gondolok, amit neveltetésemből eredendően nem lenne szabad megengednem magamnak. Nem azt mondom, hogy nem volt életemben dolgom nővel, de ez a szuka az eszem veszi. Játssza itt nekem az elérhetetlent. Nem is baj, hiszen akkor élvezetes a vadászat, ha űzni is kell a vadat. Közben szép lassan odaértem az istállókhoz. A bokszokban szebbnél szebb lovak álltak, egytől egyig becsültem őket. A kedvencem mégis Achilles lett. Érte kellett a legtöbbet küzdenem. Már csikóként is gyönyörű volt, a természete dacos, senkit sem tűrt meg igazán maga mellett. Rengetegszer kellett a földre zúgnom miatta, és még jó párszor törte a bordám is, mikor a karám széléhez vágott. De én győztem. Meg tudtam törni. Azóta tisztel engem, és csak én tudom megülni. A lovász fiú, Daniel rohant hozzám. Kezet ráztunk, majd megkértem, hogy hozza ide a nyergem és a többi holmit, hadd szerszámozzam végre fel türelmetlen lovamat. Achilles örömtelin prüszkölt, hisz tudta, most egy kiadós vágtának nézünk elébe. Már az ajtajában toporzékolt, mikor beléptem hozzá. Odahajolt és beleszaglászott a hajamba. Néha úgy érzem Lisa nénin kívül csak ő szeret igazán. Lecsutakoltam, majd felnyergeltem. Még szerencse, hogy az istálló egyik bokszából átalakított pihenőben tartom a farmerem és a csizmám. Átvettem a nadrágot, a meglazított nyakkendőt pedig végre a sarokba hajítottam. Mivel tudtam, hogy csak későn érek majd haza, magamra csatoltam a lovaglóköpenyem, majd felpattantam a ló hátára, aki vad vágtába kezdett. El sem tudom mondani milyen jó érzés volt, hogy a szél az arcomba vág. Nem kellett azon töprengnem, mi lesz majd holnap ilyenkor, mikor már házas ember leszek, aki kényszerből házasodott. És nem kellett arra az őrült vágyra sem gondolnom, ami fellobbant bennem Lana iránt. De csak a teste érdekelt. A személye dühöt váltott ki belőlem. Ám a szélben szárnyalás ezt is elfelejtette velem. Nem volt más, csak a lovam meg én. A fák csak úgy suhantak el mellettünk, ő vezetett, nem én. Úgyis tudtam hová tartunk. Aztán szép lassan kiértünk az erdőrengetegből. A tóhoz hozott. Ez volt mindig is az a hely, ami gyógyír volt a sebeimre. Mikor apa szigorú volt velem, vagy megdorgált. Vagy amikor anya... mindegy is! Erre nem szeretek gondolni. Ha nem úgy lett volna, ahogy lett, minden máshogyan lenne. De ennek így kellett történnie. Apám büszke lehet rám. Nem tudom mit jelent szeretni. Nem is szeretek igazán. Csak Lisa nénit és ezt a lovat, aki mindig tudja, hová kell hoznia. Apámat sem, őt csak tisztelem, mert az apám. Anyámnak pedig csak az emlékét őrzöm. Leszállok a lóról, leveszem róla a „felesleget”, hadd legelésszen kicsit, majd az egyik part menti fűz tövébe ülök. A gondolataimba merülve bámulom a tájat, elmélkedek a dolgokon, mígnem egyszer csak azon kapom magam, hogy a nap már jócskán lemenőben van. Ismét felnyergelem Achillest, majd elindulok vele hazafelé, szép komótosan.

Már régen besötétedett, mire vissza értem a Forbes kúriához. A szívem jólesően bizsergett, ám egyfelől nevetnem is kellett rajta, hogy Lisa néni lámpást rakott az ablakba, amit az erdő széléről tökéletesen lehetett látni. Nem mintha sosem tévedtem volna el. Ahogy kiléptünk a fák oltalmat adó takarásából, a hűvös szél az arcomba csapott, így éreztem, ideje magamra húznom a csuklyám, még ha csak rövid időre is. Vágtába ugrattam a fekete csődört, majd száguldani kezdtem az apró fénypont felé, ami az otthonomat jelentette.

/Lana szemszöge/

Miután Mathias elment, Elisa nénivel elindultam az új szobám felé. Felmentünk a fehér márványlépcsőn, amely két szárnyra osztotta az épületet. A lakosztályom a keleti szárnyban helyezkedett el, és bevallom őszintén, sokkal szebb volt, mint azt álmodni mertem volna. Ahogy kinyitotta előttem az ajtót és beléptem, tátva maradt a szám. A falak fehér és arany színben pompáztak. A bútorok is hófehéren ragyogtak, vékony aranycsík szegéllyel és gombokkal. Az ágy, amit baldachin ölelt körül, szinte beterítette a szobát. A függönyök a földet verdesték, a mennyezet pedig szinte az eget. Olyan érzésem volt, mintha a mennyországba csöppentem volna. Az asszonyság pedig csak jót mosolygott rajtam.

- Nyugodtan érezze magát otthon, drágám. A szekrényben ott vannak a ruhái, amit Mathias hozatott el az édesapjától. - megdöbbenni sem volt időm. Tehát ez a ficsúr már mindent elrendezett. Mégsem volt szívem elvenni ennek a kedves asszonynak az örömét. - Engedelmével, gyermekem, én már be is rendeztem önnek. Fél óra múlva megérkezik a szabó a ruhákkal, hogy magácskára tudja igazítani a legmegfelelőbbet. Addig mossa le az út porát.

- Mindent köszönök, asszonyom. - mosolyogtam rá.

- Ugyan, ugyan, ez csak természetes. Nos, akkor készülődjék csak nyugodtan. És, kérem szólítson nyugodtan Elisának. -majd hátat fordított és magamra hagyott. Nem volt mit tenni, így hát a fürdő felé vetettem magam.

Az idő csak telt, aztán hirtelen azon kaptam magam, hogy egy idegen nő, a szabó, akit Elisa néni említett, szebbnél szebb, ám mégis túl csicsás ruhákat mutogat nekem. Eszembe jutott egy ötlet. Ha azt hiszi ez a tapló, hogy parádézhat velem, és a túlzó ruhával, amit nekem szánt, hát téved. Nem leszek egy kirakatba való báb, akit mutogathat.

- Elnézést, asszonyom, nincs ennél sokkal-sokkal egyszerűbb ruha? Olyan, ami egyáltalán nem hivalkodó? - a szemem sarkából láttam, hogy az én kedves tündér keresztanyám, aki megszépíti a rabságomat, elégedetten mosolyog a kijelentésemen. Az volt az érzésem, szerinte is túlzás volt az a sok cicoma, amit elém tartott a hölgy.

- Azt hiszem, sejtem, mit is szeretne. - mondta, majd a guruló fogashoz lépett és leakasztott egy jelentéktelennek látszó ruhás zsákot. Kivette belőle a ruhakölteményt, nekem pedig a lélegzetem is elállt. A lehető leggyönyörűbb, és egyben a legegyszerűbb menyasszonyi csodát tartotta elém. Mesébe illő volt. - Áh, van itt még valami. - kotorászott a kiegészítők között, végül pedig a kezembe nyomott egy hatalmas hófehér virágot formáló hajdíszt. - Tökéletes. Nos, gyorsan próbálja fel, hogy tudjam mit és mennyit kell igazítanom, hogy reggelre itt lehessen.

Szót fogadtam és magamra kaptam álmaim ruháját. Lisa néni lazán oldalra fogta a hullámos, barna hajam, majd a dísz is a helyére került. Lassan, de magabiztosan a tükörhöz sétáltam. Mikor megláttam magam, a szavam is elállt. Bárcsak szerelemből házasodhatnék ebben az álomszép ruhában. Akaratlanul is lefolyt egy könnycsepp az arcomon.

- No, hát mi a baj, Lana drágám? - Mrs. Wikock szeretetteljesen letörölte az árulkodó csíkot az arcomról.

- Semmi. - hazudtam, bár szívem szerint a nyakába borultam volna, és kisírtam volna a bánatom.-Csak olyan szép.

- Kedveském, maga gyönyörű, nem a ruha. - mosolygott rám biztatóan.

Mivel úgy állt rajtam, mint ha rám öntötték volna, nem kellett semmit sem igazítani a ruhámon. Túlon-túl szép volt, ám mégis egyszerű. Reméltem hogy nem kevés borsot török evvel jövendőbelim és az apja orra alá. Miután magamra hagytak, kiültem az erélyre és a tájat csodáltam. Észre sem vettem, mennyire elrepült az idő, mikor feltűnt, hogy minden sötétségbe burkolózott. Épp felállni készültem, mikor megpillantottam az erőből lóháton kivágtató alakot. Az állat éjfekete színben pompázott, a lovas testét fekete csuklyás köpeny fedte, ami alól kilátszódtak a fehér ing vonalai. Az istállóhoz érve leemelte a fejfedőt. Mathias volt az. Ahogy a lóval bánt, na az megdöbbentett. Ahogy átölelte, majd megpaskolta az állat nyakát, olyan volt, mintha szeretné. Soha sem gondoltam volna, hogy kedves is tud lenni. Még mindig sokkolva vettem irányt az ágyam felé. Ezekkel a képekkel és a nyugtalanító gondolataimmal hajtottam álomra a fejem, félve az egész életemet tönkre tevő holnapi napot.

Első fejezet

Egy csendes nyári éjszaka békéjét készült megzavarni egy feldühödött apa. Átvágta a nappali sötétjét és határozott léptekkel rohant az emeletre. Hirtelen megtorpant az egyik ajtó előtt és hangos ordibálással vegyítve dörömbölni kezdett rajta.

- Lana, most azonnal nyisd ki az ajtót! - néma csönd. - Nem hallottad, mit mondtam, kisasszony? - még mindig semmi válasz. - Nyisd ki, különben betöröm, de annak nem lesz jó vége!

Az ajtó túloldalán egy elkényeztetett lány birodalma foglalt helyet. Apucitól mindent megkapott, a törődést kivéve -de hát mire nem jó az a rengeteg pénz- , tizenhét évesen elismert modell volt, mindenki esedezett a kegyeiért. Most viszont mégis összeomlani látszott minden, ami eddig körül vette. Apja egyik üzlettársának megakadt a lányon a szeme, és csak akkor hajlandó nyélbe ütni a dollár milliókat jelentő üzletet, ha megkapja a lányt. Persze nem magának, hanem egy szem fiának, aki a vállalat örököse. Ez lenne ám a tökéletes üzlet. De abból ugyan nem esznek. Sem az a hólyag, sem pedig az apja. Lucas McCartny még mindig szüntelenül ostromolta Lana ajtaját, egyre erősebben és erősebben feszült neki, így a lány nem tétlenkedhetett sokat, a táskájába szórta az iratait, a hitelkártyáit, a mobilt és a töltőt, majd pont úgy, ahogy gyerekkorában, kiment az erkélyre, és a lugason lemászott. Egészen a birtok kerítéséig rohant, majd a fal mellett álló egyik öreg fán kimászott. Elővette a mobilját, hívott egy taxit, és amint megérkezett a sárga jármű, bepattant és elmenekült.

Lucasnak végre sikerült bejutnia a szobába, de a lánya már nem volt ott. Azonnal értesítette a rendőrséget, majd telefonált társának, Edward Forbesnak, hogy a menyasszony beláthatatlan időre eltűnt. Idő közben megérkeztek a nyomozók, akik Lana után kutatnak majd, és befutott a Forbes család autója. Elsőnek Edward szállt ki a kocsiból, arcára volt írva tehetetlen dühe, majd őt követte a fia, Mathias, a vőlegény. Látszott rajta, hogy hidegen hagyja jövendőbeli felesége eltűnése. Lucas idő közben megegyezett a nyomozókkal, miszerint ez az ügy nem fog kiszivárogni a sajtó felé, amiről az urak teljes mértékben biztosították. Lana édesapja most barátjához fordult, hogy végre üdvözölhesse.
- Edward, drága barátom! -ölelte át a férfit. - Nagyon sajnálom, hogy ilyen hírekkel hívattalak magamhoz, de a lányom megmakacsolta magát.

-Nem a te hibád, Lucas, hiszen te mindent megadtál annak az engedetlen gyereknek.

Miközben a két férfi beszélgetett, Mathias körbenézett a szobában. Mindenhol portfóliók voltak, a falakon, az ágyon, a földön, és mindegyiken ugyanaz a lány szerepelt. A fiú tűnődve nézte a képet. Tehát ő lenne az, ő a menyasszonyom. Tetszett neki a látvány, nagyon szemrevaló kis fruska volt, de engedetlen. Ez az amit ő nem tűr el soha. Gondolkozott, vajon mi lenne a legjobb megoldás, hogy előcsalogassák a lányt. Aztán hirtelen az eszébe ötlött a megoldás.

- Lucas! - szólt jövendő apósához. Mikor az felé fordult, folytatni kezdte. - Mi lenne, ha holnap letiltatnád a lányod hitelkártyáit? De addigra ide kell rendelned a nyomozókat, hogy le tudják nyomozni honnan jön a hívás. - vigyorodott el gonoszan.

- De hát ez nagyszerű ötlet, Mathias, ez egyszerűen fantasztikus! - örvendezett a férfi.- Evvel tényleg elő fogom tudni csalogatni. Nem hiába leszel te az örököse ennek a vállalatnak. Apád büszke lehet rád. - Veregette meg Edward vállát.

A fiú nem tudott másra gondolni, mint hogy milyen jó lesz illendőségre tanítani ezt a kis elkényeztetett libát. Még szerencse, hogy mutatós darab a lány, emellett, a képeket elnézve elismert modell is. Legalább megjelenhet vele bárhol és bármikor. Csak előtte meg kell tanítania, ki is a főnök. A Lány nem fog az Ő apjára és a családjára szégyent hozni, annyi szent.

***

Lana fáradtan ébredt a hotelszobában. Kimászott az ágyból, első útja a fürdőbe vitte egy kiadós zuhanyra. Miután végzett, felhívta a szobaszervizt, miszerint a reggelijét is írják a számlájához. Mivel már vagy tíz perce megrendelte az ételt, kezdett türelmetlenné válni, mikor végre kopogtak. A szállodalánc igazgatója állt vele szemben.

- McCartny kisasszony? Bemehetnék?

- Persze, uram, fáradjon csak beljebb. Miben segíthetek?

- Nos, az a helyzet, hogy nincs fedezet a hitelkártyáján. Amennyiben nem tud fizetni, a vezetőség kénytelen lesz önt a hatóság elé állítani.

-Hogy micsoda? - hüledezett a lány. - De hát az lehetetlen. Minden kártyám érvényes, hacsak...oh, a fenébe. Egy pillanat türelmet kérek, csak telefonálnom kell az apámnak. - torzult el Lana arca a tehetetlen dühtől.

Eközben a McCartny villában a rendőrök minden idegszálukkal koncentráltak, hogy mire megcsörren a telefon, minden tökéletesen működjön. Lucas egyre inkább attól tartott, hogy nem jön be a fiú terve, mikor végre megszólalt a mobilja. Felvette az asztalról és hálás sóhajjal nyugtázta, hogy a lánya hívja.

- Igen?

- Mégis mi a frászt képzelsz magadról? - csak úgy harsogott lánya eszeveszett ordítozása a síri csendes szobában.

- Nem értem miről beszélsz. - adta az ártatlant.

- Mi az, hogy nem érted? Hogy merted letiltani a kártyáimat?

- Áááh, szóval innen fúj a szél? - a nyomozók intettek neki, hogy beszéltesse tovább, már majdnem bemérték. - Lelépsz, de a pénzem kéne?

- Az az én pénzem volt! A fotóimért kaptam! - hallatszott a hiszti a vonal túloldaláról. Intettek a férfinak, hogy már tudják, honnan jött a hívás.

- Kiskorú vagy, édesem, tehát a vagyonodat én kezelem. - Oldalra pillantott és látta, hogy Mathias a megadott címre indul, egyedül. Szívét hatalmas elégedettség töltötte el. Végre valaki megzabolázza ezt a makrancos fruskát. - Gyere haza. -kezdte kérlelni. - Érted megyek és mindent szépen megbeszélünk.

- Na azt lesheted! Akkor inkább a sitt! Vagy tudom is én, elmegyek kurvának! De soha nem fogok eleget tenni neked és a beképzelt haverodnak! Felfogtad? - ezzel lecsapta a telefont.

Lucas még csak meg sem döbbent a lánya viselkedésén, mint ahogy azt a hallgatósága tette, számított rá, hogy nem adja magát könnyen. Pont olyan volt, mint az édesanyja egykoron, de most már elérkezettnek látta az időt arra, hogy valaki megtörje. Még ha bele is kell kényszerítenie egy házasságba Mathiassal, aki hiába jóképű, belül, mint egy jégcsap. A lányának fel kell végre nőnie. Mindegy, milyen áron.

***

Lana vissza indult az igazgatóhoz. Gyorsan ki kellett találnia valamit, vagy rá hívják a biztonságiakat. Mire odaért a pocakos, idősödő úr felé, már kész terv volt a fejében.

-Apám azt mondta, maradjak itt az ő számlájára, addig amíg értem nem küld valakit.- a férfi furcsán nézett rá, de úgy tűnt, elhitte, mivel a lány apja nagyon befolyásos ember. Elnézést kért tőle, majd távozott.

A lány kétségbeesetten rogyott az ágyra. Fogalma sem volt, mitévő legyen. Tudta, amint visszamegy, apja akarata érvényesülni fog, és végre egyesíthetik a két céget. Nem akart behódolni, nem akart valami pökhendi ficsúr felesége lenni. Még élni akart, bulizni, utazni, modellkedni, és ami a legfontosabb: szabadon szeretni. Világ életében ott voltak körülötte apja emberei, akik nem engedték, hogy rendesen kikapcsolódhasson. Tudta, ha hozzá megy ahhoz az alakhoz, örökre elveszti a szabadságát. Soha nem lehetne igazán boldog mellette. Már épp azon kezdte törni a fejét, melyik barátját hívja fel, hogy állítson be Lucas McCartny embereként a hotelba, hogy megszöktesse, mikor ismét kopogtattak.

- Ki az? - kiabált ki az ajtón.

- A szobaszerviz. - Lana felugrott az ágyról és az ajtóhoz rohant.

***

Mathias soha nem gondolta volna, hogy ilyen egyszerű dolga lesz. Mikor belépett a szállodába, azonnal készségesen útbaigazították. Beszállt a liftbe és felment a tizedik emeletre. 808-as ajtó. Bekopogott. Azt mondta a lánynak, a szobaszerviztől jött, mire az rohant készségesen ajtót nyitni. El sem akarta hinni, hogy ennyire naiv. Hirtelen kitárult az ajtó. A fiú kárörvendő vigyorral nézett a lány szemébe, aki rögtön tudta, nagyot hibázott.

Lana el sem akarta hinni, amit látott. Egy magas, kisportolt, kócos, piszkos szőke srác állt vele szemben. A ruhájából ítélve tuti nem szobaszervizes fiú. Aztán rádöbbent. Az apja küldte, hogy magával vigye. Gyorsan be akarta csapni az ajtót a fiú előtt, de az gyorsabb volt nála. Megtartotta az ajtót, majd egy határozott mozdulattal betaszította azt, és becsukta maga után. Lana idegesen hátrálni kezdett. Éppen be akart rohanni a mosdóba, mikor is a fiú megragadta őt.

- Eressz el! Nem hallod? - a lány minden erejével harcolt ellene.- Mit képzelsz ki vagy te? Ha megmondalak apámnak, hogy erőszakos voltál vége az állásodnak! - a fiú gúnyos nevetése viszont belefojtotta minden mondanivalóját.

- Na ide figyelj, te kis ostoba liba. - Mathias minden szót lassan, artikulálva ejtett ki, mintha egy gyenge elméjűhöz beszélne. - Nem vagyok az apád alkalmazottja és azt teszek veled, amit akarok, ugyanis holnap már a feleségem leszel. - a mosoly egyre jobban szétterült az arcán.

Lana végre felfogta kivel is áll szemben. A mérhetetlenül nagy düh felül kerekedett az elméjén, egy gyors mozdulattal kirántotta magát a fiú kezei közül, majd egy óriási pofonnal „ jutalmazta ” meg a jövendőbelijét. Mathias hirtelen megtántorodott, de sikerült megtartania magát. Az arca égett, a szájában sós íz terjengett. Lassan letörölte a szája sarkából kibuggyanó vért. A vörös köd elborította az agyát. Elordította magát.

- Mégis mit képzelsz ki vagy te? - dühödt léptekkel megindult felé. - Hogy mertél megütni te pimasz cafka? - Elérte a lányt, majd megragadta a vállainál fogva, és teljes erejével a falhoz lökte. - Velem nem játszadozhatsz! ÉN nem vagyok az apád! Ha még egyszer kezet emelsz rám... - hirtelen megakadt a szeme a lány riadt, de mégis kitartó tekintetén, és rájött, mit is tesz valójában . Csak most vette észre, milyen durván nyomja a falnak. Lazított hát a szorításán, majd tovább folytatta. - Jól jegyezd meg, amit most mondok. Ne merészelj nekem ellenszegülni. Nem vagyok én olyan elnéző, mint apuci! Ha belém marsz, ezerszer erősebben kapod vissza... - ez utolsó szavakat már szinte suttogva mondta. - Mostantól hozzám tartozol, tehát az van, amit én mondok, megértetted? - Lana nem válaszolt. Mathias rászorított, majd kissé megrázta. Felszisszent, de nem válaszolt. A fiú dühbe gurult, majd teljes erőből a falnak nyomta, és a nyakához hajolva folytatta. - Nem kell nekem veled úriembernek lennem, ha nem érdemled. Tudok rohadt szemét is lenni. - finoman beleharapott a lány nyakába, akin most érződött, hogy igazán megijedt. Elvigyorodott ezen és folytatni kezdte. - Hol is tartottam? Tudom már... Tehát az lesz, amit én mondok?

Lana könnyei akaratlanul is peregni kezdtek. Felfogta, hogy nincs más választása, be kell hódolnia ennek a szadista állatnak. Bólintott, majd érezte, hogy elengedi. Lassan az ágyhoz sétált, rárogyott, majd fájó tagjait kezdte dörzsölgetni. Zokogása néma volt, amolyan beletörődő, de a harcot fel nem adó. Gyűlölködő pillantásokat vetett arra az emberre, aki ilyen keservesen megalázta. Megesküdött, hogy ezért még bosszút áll.

Mathias őszintén elszégyellte magát. Hogy történhetett meg az, hogy annyira ki tudta borítani ez a neveletlen gyerek, hogy majdnem tettlegességhez folyamodott? Ő, aki a tisztesség és az udvariasság mintája! Ez képtelenség... De ha egyszer annyira dacos ez a lány, gondolta magában. Nem számít mennyire nem volt eddig kedve a házassághoz. Be akarja törni a lányt, minden áron. Szép lassan összeszedte magát, és odalépett Lanához.

- Itt az ideje, hogy felöltözz, rendben? - Bólintott. - Tíz perc múlva indulunk. - Megint csak egy bólintás. Aztán a lány felállt és beviharzott a fürdőbe. Ám mielőtt Mathias bármit is tehetett volna, elfordította a zárban a kulcsot.

Lana gyorsan keresgélni kezdett. Inkább a halál, mint ez a tuskó. Nem hagyom, hogy megtörjön, suttogta magának a lány. Mathias rájött, mekkora hülyeséget tett. Hagyta, hogy bezárkózzon. Az ajtó túloldaláról eszeveszett zörgés hallatszott át, majd csapkodás, mire végre felfogta mi is történik. Avval a lendülettel nekivágódott az ajtónak, ami hatalmas reccsenéssel adta meg magát. A látványtól meghűlt az ereiben a vér. A lány épp egy pengét igyekezett kiszabadítani a borotvából. A fiú egyből mellette termett és kitekerte a kezéből. Luna nagyon megijedt, tudta, evvel még jobban magára haragította. Mathias elé térdelt, majd szorosan megölelte.

- Soha többé...kérlek, soha többé ne próbálkozz evvel. - suttogta, miközben egyre erősebben húzta magához, Lana pedig nem értette, mi is ütött belé. Erőt vett magán és arrébb tolta a lányt. - Többé nem lehetsz egyedül. Felügyelet nélkül még fürdeni sem mehetsz!- Most már megtalálta a hangját, erélyesebben szólt rá. - Megértetted?

- Igen...- Lana annyira megszeppent, hogy azonnal válaszolt. - Igen, megértettem.

- Helyes! - felállt a lány mellől és megfogta a kezét. - Gyere,menjünk. - lassan felhúzta a földről, majd kivezette a szobába és segített össze szedni azt a néhány holmit, amit Lana magával vitt.

Mathias a recepción rendezte a számlát, majd az autóhoz vezette a menyasszonyát. Út közben nem nem szóltak egymáshoz, az autó csendjét csak a rádióból hallatszó zene törte meg. Lana meredten bámult maga elé, majd egyszer csak feltűnt neki, hogy nem ismerős a környék. Valahol vidéken lehettek. Döbbenten fordult a mellette ülőhöz.

- Hova viszel? - a fiú nem válaszolt. - Az Isten szerelmére, mondj már valamit! - Lana arcára kiült a kétségbeesés.

- Magamhoz.

- Micsoda? Ezt mégis hogy képzelted? Haza akarok menni! Fordulj már vissza! Vigyél apámhoz! - a végén már magából kikelve üvöltözött. - Mit gondolsz ki vagy te? - Mathias is kijött a béketűrésből. Hirtelen a fékre taposott, az autó pedig hatalmas csikorgások közepette állt meg.

- Azt mondtam, azt csinálod amit mondok! -ökle a kormányon csattant. - Nincs többé Apuci! Még a végén megpróbálnál megint megszökni! Állandó felügyelet alatt leszel! Most már ÉN parancsolok! - megragadta a lányt az állánál fogva, majd kényszerítette, hogy rá nézzen. - Jól jegyezd meg, amit most mondok! Nem, ismétlem NEM tűrök ellenvetést. Ne akard, hogy megkeserítsem az életed. - hangja fenyegető volt. Lana arcán ott éktelenkedett az a két átkozott nedves csík. Annyira gyűlölte a őt, mint még soha senkit. - Szóval a helyedben vigyáznék a nyelvemre. - A kocsi ismét elindult, Lana pedig megkeseredetten gondolt a megváltoztathatatlanra. Mathias most biztos azt hiszi uralkodhat rajta, de majd meglátja! Ő bizony nem hagyja magát!

Sziasztok :D // Előszó

Evvel a pár soros előszóval szeretnék kedvet csinálni, hogy olvassatok :) Remélem tetszeni fog, szívvel lélekkel készül :) Nos, akkor abba is hagynám a rizsázást, és jöjjön hát az előszó :)



/Lana szemszöge/
  Lassan lépkedtem apámmal karöltve az oltár felé. Testestől-lelkestől azt kívántam, bárcsak elmenekülhetnék, bárcsak meghalhatnék. De nem volt választásom. Csak mentem egyenesen a végzetem felé. Hiába volt a szökés, megtaláltak, meghalni lehetetlen, mindig mellettem vannak. Az észérvek sem hatottak apámra. A céget egyesíteni kell, még ha én is vagyok az ára. Ha szegény anya ezt megérte volna... Ő sosem hagyná, hogy apa ezt tegye velem. Egyre közelebb érünk. A lában ólom nehézségű. Látom a piszkos szőke, kuszált haját, látom, ahogy gunyorosan rám mosolyog. Nekem pedig hánynom kell. Mert hát hiába szép látvány, hiába a kidolgozott, kellően izmos test, hiába a csábos mosoly, az igéző tekintet, a műveltség, a zene szeretete, ha valójában ez a máz rideg belsőt takar. Ő olyan... olyan... olyan, mint egy... egy jégcsap! Igen, ez a megfelelő szó rá. mi ketten olyanok vagyunk, mint a TŰZ és a JÉG. Apámnak ezt tudnia kellett volna. De ha már ezt hozta az élet, úgy keverem a lapjaim, hogy a lehető legjobban jöjjek ki belőle. Meglátjuk, ki nevet a végén, Mathias, majd meglátjuk.






/Mathias szemszöge/
 Minden porcikámmal érzékelem azt a tehetetlen dühöt, ami belőle árad. Nem tud mit tenni, ez benne a legszebb. Élvezem, hogy reménytelenül tehetetlen. Hallom, ahogy egyre közelebb ér felém. Nemsokára az enyém lesz, az én játékszerem. Be fogom törni. Meg fog hunyászkodni előttem, kerül amibe kerül. Nem nyugszom addig, még olyan feleség nem lesz belőle, akinek hála, öregbíthetem majd a Forbes nevet. Hála istennek szemrevaló ez a lány. Mindent megteszek. Bármit, akármit. Ha kell, rettegjen tőlem, de akkor is megtanulja majd, mi is az a tisztelet. Lehunyom a szemem és magam előtt látom, mikor dacosan állta a tekintetem, pedig reszketett a félelemtől. Sosem adná fel. De muszáj lesz neki. Magam előtt látom a barna haját, ami lágyan keretezi azt a hisztis, akaratos arcot, látom a száját, ahogy megremeg a dühtől, és látom a szemét, ami még akkor is lángol, mikor a megalázottság könnyei homályosítják. Ő kell nekem! Meg akarom fékezni a tüzet, ami benne lángol. Mostantól az enyém vagy Lana, az enyém...