Tizenhetedik fejezet

Sziasztok!
Először is nagyon de nagyon kellemes Húsvétot így utólag. Másodszor, végre nagy sokára meghoztam a fejezetet. A hibákért előre is bocsánat... Túl nagy a körmöm, még nem voltam rendbe hozatni, ezért lehet, hogy elgépeltet itt-ott. Harmadszor... vannak új képek, új szereplők, lessétek meg :) És nagyon de nagyon sok visszajelzést szeretnék :)
Jó olvasást hozzá :D

xoxo Amelié

/ Lana szemszöge /

Edward már vagy egy fél órája babusgatta az ikreket, de mióta Pete lehozta őket, egy szót sem szólt, egészen mostanáig.

- Mégis mikor akartad elmondani? - hanga csendes volt, túlon-túl nyugodt.

- Azt hiszem, soha. - válaszoltam a tőlem telhető legnagyobb higgadtsággal.

- Gondoltam. Szerencsére a kezdetektől tudtam az igazat. - ijedt tekintetemet látva még hozzá tette. - A fiamnak nem szóltam, ne aggódj. - Miután kellően összeszedtem magam, megkérdeztem azt, ami jelenleg a legjobban érdekelt.

- Mégis honnan tudtad meg?

- Apádtól. - a szemem sarkából láttam, hogy apa egészen apróra összehúzva magát épp kisomfordál a nappaliból.

- Apa! - ripakodtam rá. - Hogy tehetted ezt? Miért árultál el? - hisztérikusan tombolni kezdtem, mire a kicsik felsírtak. Éreztem, hogy elvetettem a sulykot és túl hangosan adtam teret a dühömnek. Odaléptem Edwardhoz, majd kivettem a kezéből a gyerekeimet. -Ssss... semmi baj! Nyugalom! Itt van anyu, csak kicsit ideges. - Sean és Sophie szép lassan elcsendesült, Edward pedig rögvest értük nyúlt. Nem akartam goromba lenni vele, így visszaadtam neki az unokáit. Aztán apához fordultam. - Mégis mikor árultál el, ha szabad tudnom?

- Már az utazásod napján elmondtam az igazat. Nem titkolhattam! Ő is a nagyapjuk! - mutatott a barátja felé.

- Ezért tudott rólam mindent? Hogy hol lakom? Merre voltam?

- Igen.

- Nem állt szándékomban elmondani a fiamnak. Mint akkor, most is az a véleményem, hogy a te dolgod közölni vele. - szólt közbe az apósom. - De jó lenne, ha még idejében megtennéd. Bárhogy is alakul az életetek, a gyerekek összekötnek titeket. Neki is joga van hozzájuk.

- Nem! Nem és nem!

- Lana! - szólt rám Peter. - Eddig elviseltem a hisztériádat, ahogy apád is, de betelt a pohár! Az a kretén, már bocsánat Edward bácsi, szóval az a kretén a gyerekeid apja. Mondd el neki! Ne félj, nem veheti el tőled őket! Nem hagynánk! Se én, se apád, se a szüleim, se Ethan!

- De én nem akarom!

- Kicsim! - szólt rám apa. - Ha el is váltok, attól még apa kell nekik. Ezt a szerepet sem Pete, sem pedig Ethan nem tudja betölteni. Emellett azt sem akarhatod, hogy Mathias nélkül kelljen felnőniük. Ha az ő érdekeit nem is, de a gyerekekét legalább tartsd a szemed előtt. - próbált jobb belátásra bírni. Mélyen elgondolkodtatott a mondanivalója. A kicsik nem ezt érdemlik tőlem.

- Jó, nem bánom. Ha kiengedik, elmondom neki az igazat.

- Ugye, hogy nem volt ez olyan nehéz? - veregetett hátba az unokaöcsém.

- Áhh, dehogy, ez nekem meg sem kottyan! - duzzogtam tovább.

/ Mathias szemszöge /

Két napja, hogy kiengedtek a kórházból. A balesetem napján bejött hozzám az ügyvéd, ahogy azt elrendeltem. Elkészítettük a válási papírokat, amiket el is küldettem Lanának. Nem küldte vissza. Ha belegondolok, hogy mit tett velem, még most is könnybe lábad a szemem. Végül is érthető. Megcsaltam, ő pedig nem akart velem maradni ezek után. Én hajszoltam annak a másiknak a karjaiba. De ez nem mentség! Ő papolt nekem a házasságról? Ő, aki mással élt, miközben minket még összekötött a házasság? Lassan megőrülök. Még szerencse, hogy nem vagyok ágyhoz kötve. A gipsz nem szép látvány sem a karomon, sem a lábamon, de legalább dolgozatok. Be kell mennem apához és Lucashoz. Már épp nyitottam volna az ajtót, mikor is Lana lépett be rajta.

-Hát te?

-Neked is szia! - lépett beljebb.

-Mit akarsz? Remélem a válási papírokat hoztad vissza. - durván beszéltem vele, de nem tudtam máshogy tenni a lelkemet marcangoló fájdalomtól.

-Itt van nálam, ne aggódj. De mielőtt átadnám, beszélnünk kell! - nem zavartatta magát, az asztalomhoz sétált és leült.

- Nincs miről beszélnünk! Nem érdekelsz! Add oda a papírokat és tűnj el! - kiabáltam rá.

- Fogd be a szád, és hallgass meg! - pattant fel a székből, és dühösen nézett rám.

- Már miért kéne? Nem akarlak többé látni, csak a papírokat akarom, ami megszabadít tőled! - Lana arcáról eltűnt a düh, helyét átvette a csalódás és a fájdalom. Csak tudnám miért játssza meg magát!

- Rendben, Mathias! Itt vannak a kibaszott papírjaid, - vágta az asztalhoz őket. - légy nagyon boldog velük. De ne feledd, életed legnagyobb hibája volt, hogy nem hallgattál meg. - törölt le egy könnycseppet az arcáról. - Még annál is nagyobb, mint amikor megcsaltál! - kirontott az irodámból, és úgy csapta be maga után az ajtót, hogy az iroda falai beleremegtek.

- A tetves kurva kibaszott életbe! - ordítottam fel, majd nem zavartattam magam a gipszek miatt, pusztításba kezdtem. Eldöntöttem mit kell tennem. Nem maradhatok Londonban. Lana az emeleten alakíttatja magának az irodáját. Vele együtt kéne vezetnem a céget. Ha jól tudom, az irodája már holnapra készen lesz, de ő csak két hét múlva szándékozik kezdeni, mondván sok az elintéznivalója. Mióta bent volt nálam a kórházban, apám úgy bánik velem, mint egy leprással, Lucas pedig szinte tudomást sem vesz rólam. Ha ez a balhé is a fülükbe jut, nem lesz többé nyugtom. Mire Lana felkészül, hogy vezethesse a céget, addigra elintézem, hogy a washingtoni cégcsoportunknál legyek, mint az Államok-beli központi vezető. Nincs más hátra, mint előre. A telefont kézbe vettem és nekiláttam elintézni mindent.

/ Lana szemszöge /

Január közepe....

Szörnyű Karácsonyom volt és még szörnyebb Szilveszterem. Mindezt miért? Mert a férjem válni akar. Nem elég, hogy megcsalt, egyedül hordtam ki és szültem meg a gyermekeit, megbántott, félreértett, balesetet szenvedett, amitől majdnem megőrültem, még el is akar válni. Hát csak tessék! Nem hallgatott végig, mikor mesélni akartam neki a kicsikről, akik most már öt hónaposak. Hát most már soha többé nem kell ezt tennie, kivéve mikor az üzletről van szó. Ma kezdek a cégnél. Még szerencse, hogy tanultam marketinget. Igaz, hogy a hónap elején kezdenem kellett volna, de meg kellett szerveznem mindent. Bébiszittert kellett találnom a gyerekek mellé, mivel nem várhatom el, hogy mindig Ethan, Emily vagy Pete vigyázzanak a lurkókra. Egyenlőre csak egy hétre vállalta el a felügyelést, és csakis reggel nyolctól délután kettőig. De nekem ez is bőven megfelel. Egész éjjel fent voltam, hogy mindent előkészítsek, és hogy leírjam,mit hol talál meg. Pontosan érkezett a hölgy, szerencsére, így én is időben el tudtam indulni. Pete autója rosszalkodott, így nekem kellett eldobnom az óráira, de még így is időben értem be az irodába, az első megbeszélésemre. Legalábbis azt hittem, mert időközben kiderült, hogy Mathias fél órával előbb elkezdte az ülést, csak nekem felejtett el szólni. Rohantam a tárgyaló felé, ahogy csak tudtam, nem akartam még többet késni, de ügyelnem kellett arra is, hogy higgadtnak, kipihentnek tűnjek a férjem, illetve hamarosan már csak a volt férjem előtt. Megálltam az ajtó előtt, rendeztem a vonásaim, majd egy határozott koppantás után beléptem.

- Csak hogy méltóztatott a hölgy ideérni! - gúnyolódott Mathias.

- Jó reggelt! - köszöntem kedélyesen, mint ha mi sem történt volna. - Tudtommal az ülés csak kilenckor kezdődik, most pedig még csak 8:45-öt mutat az óra. - Fordultam a panaszkodó felé. - Így őszintén nem értem mi okod van a panaszra. Vagy talán előbb kezdődött volna a megbeszélés? - foglaltam helyet. - Mert ha igen, akkor sajnálattal közlöm, hogy engem elfelejtett az illetékes értesíteni. - megsemmisítően néztem rá, majd apámhoz, aztán az apósomhoz fordultam, csókot hintve az arcukra.

- Jó lenne, ha lakatot tennél a szádra. A kezdés időpontja az asztalodon van, és egyáltalán nem késtél volna el az ülésről, ha mint minden rendes dolgozó ember, te is beértél volna nyolcra az irodádba. Vagy talán ez túl nagy kérés, hercegnő? - szólt vissza.

- Mathias! Vigyázz a szádra! - förmedt rá Edward.

- Kérlek, hagyd. Igaza van. - mondtam a védelmezőmnek,majd ahhoz a férfihoz fordultam, akit egyenlőre még a férjemnek mondhatok. - Tudod, volt egy kis dolgom. De megnyugodhatsz, többé nem fordul elő. Kérlek, folytasd a megbeszélést.

- Nos, mint korábban mondtam nektek, mielőtt a kedves hölgy félbe nem szakított, az Államokban akadt egy kis nehézség. Gond van az ottani vezetéssel és szigorral. Vagyis csak gond volt, ugyanis a problémát két héttel ezelőtt megoldottam.

- És ha szabad kérdeznem, hogyan? - kérdezett rá apa.

- Rendet tettem a vezetőségben.

- De hogyan? - türelmetlenkedett Edward is.

- Washingtonba költözöm, és átveszem az ottani ágazat vezetését.

- Hogy micsoda? - döbbentek le apáék.

- Fiam, ezt nem teheted! Ehhez nincs hatásköröd! A döntésedet mindannyiunknak jóvá kéne hagynunk!

- Igen, mától tényleg erre lenne szükség, ugyanis mától a cég két részre szakad. De két héttel ezelőtt minden döntés meghozatalának joga még egyes-egyedül az én kezemben volt. A döntést pedig meghoztam. Holnap indulok. - a szavai mérhetetlenül lassan jutottak el hozzám. Végre szabad lett. Megszabadult tőlem, megszabadult Londontól, az apjától, csak hogy új életet kezdhessen. Hát tegye... de ne úgy, hogy nekem ehhez itt és most jó képet kelljen vágnom. A szívem veszettül fájni kezdett, vert a víz, szédültem. Vége van... tényleg vége mindennek. El kellett tűnnöm innen. Nagy nehezen megköszörültem a torkom és beszélni kezdtem.

- Akkor nincs más hátra, minthogy jó utat kívánjak. - Edward és apa még lázongtak volna, de nemet intettem nekik a fejemmel. Nem tudom miért hallgattak rám. Lehet, hogy látták rajtam, mennyire kikészített a hír. - Von még valami, amit mondani akarsz?

- Nincs. A papírok, amire az itteni munkához szükséged van, az asztalodon vannak.

- Köszönöm. Akkor ha nem bánjátok, én távoznék is. - amilyen nyugodtan tellett tőlem, távoztam a tárgyalóból.

/ Mathias szemszöge /

- Ez mégis mire volt jó, fiam? - torkollt le apa.

- Nem akarok Lanával egy levegőt szívni, emellett szükség van rám a tengeren túl. Kellemest a hasznossal.

- Eszednél vagy, te őrült?

- Ne szólj bele a dolgaimba! - kiabáltam vissza.

- Edward! Hagyd abba! - állította le apámat Lucas. - Neked pedig csak annyit mondhatok, Mathias, hogy elment a józan eszed. Életed legnagyobb hibáját követted el most. Nagyobbat, mint bármikor.

- Mégis honnan veszed a bátorságot ahhoz, hogy ítélkezz felettem? - dühöngtem.

- Sehonnan, - szólt vissza egykori apósom. - sehonnan. De hidd el, előbb-utóbb rájössz, hogy ezzel a lépéssel mindent, amid valaha volt, és lehetett volna, mindent, ami értékesebb a vagyonnál, a cégnél, örökre elvesztettél. Most pedig ha nem haragszol, Edwarddal segítünk Lanának. - aztán fogta magát és apámmal együtt Lana után ment.

/ Lana szemszöge /

Másfél évvel később...

Egy hónap múlva itt az ikrek második szülinapja. El sem hiszem, hogy repül az idő. Az első napokban szörnyen rosszul viseltem Mathias távozását. Aztán jött a következő csapás, miszerint a válásunk hivatalos. Nem tartozunk többé egymáshoz. Ez akkor történt, mikor az ikrek nyolc hónaposak lettek. Aztán eldöntöttem, hogy nem élhetek többé így. Nem lehetek megtört, megsavanyodott, elvált, kétgyerekes anyuka. Emily rávett egy teljes alakreformra. Újra elkezdtem edzőerembe járni, felújítottam a ruhatáram, ismét sminkeltem magam, sőt, még az imádott sörényemet is levágattam. Ami ha belegondolok, nem is volt rossz ötlet, hiszen Sophie folyamatosan azt rángatta. Nem sokkal ezután az ikrek kimondták az első szavaikat is. Sean azt mondta, hogy „ anya ”, Sophie viszont azt, hogy „ apa ”. Ezt is lenyeltem, bár mindennél jobban fájt, hogy az apjuk nincs itt velünk, és ha jobban belegondolunk, nem is volt a gyerekeire kíváncsi. De ezt is elfeledtette velem az ikrek közelgő első szülinapja, a rengeteg munka, no meg, hogy végre találjak nekik egy állandó dadát. A babazsúrt Edward nagypapájuknál tartottunk meg, akkor jártunk először nála a gyerekekkel, és akkor tudtam meg Elisa néni, Mathias egykori dadája, hogy a kis védencétől gyerekeim születtek. Megeskettettük, hogy nem beszél neki a kicsikről, ő pedig cserébe annyit kért, hogy hadd lehessen ő a gyerekek dajkája. Így egy csapásra minden megoldódott, a sötét felhők pedig elvonulni látszottak a fejem felől. Még a havi egy konferenciahívás Mathiassal sem keserítette az életem. Legalábbis nem volt már annyira szörnyű hallani a hangját. Idő közben új személyi asszisztensem lett a cégnél. Az idős Mrs. Trewney nyugdíjba ment, és egy nagyon kedves, régi barátom lett az új munkatársam. Ő nem volt más, mint Nathan Wilson. Az osztályról az összes lány odavolt érte, szinte elolvadtak, ha meglátták. Csak azzal nem voltak tisztában, amivel én igen. Nathan meleg. Persze nem mint ha szégyellné magát emiatt, de nem akarta kiteregetni a magánéletét az alkalmazottak között. Így mindenki az osztályunkon azt hiszi, hogy a válás után Nate mellett leltem nyugalomra. Nem hibáztatok senkit sem, amiért ebben a hitben élnek, hiszen sűrűn távozunk együtt, akár egymásba karolva, a családi fotókon is szerepel, emellett a gyerekek imádják őt. Igazi apapótlék számukra. De azt is tudják, hogy nem Nate bácsi az apu, mert „ apu nagyon messze dolgozik, és nem lehet tudni, mikor jön majd haza, de azért nagyon szereti az ő kicsikéit ”. Persze azt is tudtam, hogy már nem sokáig elégszenek meg ezzel a mesével, de amíg egy csokivak vagy egy kis nasival elterelhettem a figyelmüket, addig nem aggódtam. Annyira elkalandoztam a gondolataimban, hogy fel sem tűnt mikor jött be Nathan.

- Halihó kedveském. Mi történt életem? Miért nem fogadtad a hívásokat, amiket átkapcsoltam?

- Milyen hívásokat? - kérdeztem meglepetten.

- Mathias már kétszer hívott az aktuális havi konferenciabeszélgetés ügyében.

- Igazán? - döbbentem meg. - de az csak két hét múlva esedékes.

- Éppen emiatt. - ült le velem szembe. - Az ehavi telefonbeszélgetés elmarad.

- Mi? De mégis miért?

- Kedvesem, most nagyon szépen megkérlek, hogy higgadj le. És ami a legfontosabb, most nagyon erősnek kell lenned...

- Mi történt? Baja esett? - estem kétségbe.

- Nem, dehogy! De szépen kérlek, nyugodj meg.

- Nathan, ne szórakozz velem! - pattantam fel a székemből, de bár ne tettem volna.

- Nincs semmi baja. Mathias makk egészséges, ha ettől tartasz. De amit moat fogok mondani, annak nagyon, de nagyon nem fogsz örülni.

- Mondd már, az Istenit! - csattantam fel.

- Hát jó. - nagyot sóhajtott, aztán egy szuszra mindent elhadart. - Mathias azért mondta le a hívást, mert két hét múlva személyesen jelenik meg az irodádban. - több se kellett, ájultan zuhantam a székembe.