Negyedik fejezet

Negyedik fejezet

/Lana szemszöge/


        Nem tudom hogyan történt, de hirtelen azon kaptam magam, hogy Mathias karjai között ülök egy lovon, a násznép pedig csókért kiabál. Lehajolt hozzám, és gyorsan megcsókolt. Nem tudtam nem viszonozni, hagytam magam. Aztán minden olyan gyorsan történt. A következő pillanatban, mikor feleszméltem, még mindig az ölében voltam egy számomra teljesen ismeretlen házban. Az emeletig meg sem állt velem. Ott aztán beértünk egy hálószobába, aminek a közepén egy hatalmas ágy terült el. Finoman ráfektetett, nekem pedig ellenkezni sem volt időm. Egyre követelőzőbb lett, elkezdte lefejteni rólunk a ruhát. Minden világossá vált előttem, kitisztult a kép. Ellöktem magamtól, majd újdonsült fekhelyünk legtávolabbi pontjába húzódtam.
    - Ne mondd, hogy nem akarod! - szólt rám feszülten.
    - Márpedig nem!
    - Ne játszadozz velem! A férjed vagyok, és azt tehetek veled, amit akarok! - teli torokból üvölteni kezdett velem, amitől fojtogatni kezdett a sírás. Iszonyatosan megijedtem tőle. Magához rántott, majd amolyan vad dühvel csókolni kezdett. Már nem volt benne semmi érzékiség, mint néhány perccel ezelőtt, csak a vadság, a durvaság áradt belőle. A könnyeim most már szabad utat adva maguknak, megállás nélkül peregni kezdtek. Ettől persze ő teljesen ledöbbent, és eleresztett. Zokogva ordítottam rá.
    - Hát tessék, itt vagyok! Nem tudok mit tenni ellened! Igazán büszke lehetsz magadra, hogy csak így tudod bebizonyítani, mennyire vagy férfi! Csak úgy vagy képes, hogy megerőszakolod a tulajdon feleséged? Gyerünk! Most miért hagytad abba? Hová lett az a tökös legény, aki az előbb voltál? Talán azt vártad, hogy némán fogom tűrni, amit tenni akarsz velem? - üvöltöttem. Úgy, ahogy még soha sem. Végre kijött belőlem az összes félelem és fájdalom. - Itt vagyok! Tedd már meg! Hiszen te elérted, amit apám sose tudott! Bezártál, fogoly lettem, a játékszered! Azt mondtad, nem fogsz kímélni... akkor csak rajta! - patakokban folytak végig az arcomon a sós cseppek, rázkódtam a sírástól.
    - Hallgass! - hangja alig volt több a suttogásnál, arca komor volt és fegyelmezett. Ám a szeme, na az mindent elárult. Szikrázott a méregtől, amitől csak még jobban eluralkodott rajtam a pánik.

        Tudtam, hiába minden, így hát mozdulatlanul ülve, hangtalanul vártam az elkerülhetetlent. Már csak néhány kósza könnycsepp árulkodott az arcomon a lelkemben dúló, maró érzésről. A férjem, akit tisztelnem kéne, de nem tudok, és soha ebben az átkozott életben nem fogok, szép lassan levette rólam a menyasszonyi ruhám, majd a melltartómat is. Nem tiltakoztam. Ott ültem előtte, teljesen kiszolgáltatva a vágyainak. Levette az ingét, majd a nadrágot is lerúgta magáról, mellém ült, majd olyat tett, amire a legkevésbé sem számítottam. Lenyújt az ingért, óvatosan, mintha vigyáznia kéne, nehogy összeroppanjak a kezei között, rám adta, aztán átölelt és eldöntött az ágyon. Gondosan magunkra húzta a takarót, majd lágyan ringatni kezdett a karjai közt. Már órák óta feküdhettünk ébren, nyugtalanul, az idegtépő csöndben, mire végre megszólalt.
    - Lana, te mit gondolsz rólam? - közvetlenül a fülembe suttogta. Nem válaszoltam. - Még ha nem is hiszed el rólam, nem vagyok állat! - erre sem mondtam semmit. - Nézz a szemembe, kérlek! - finoman az állam alá nyúlt, hogy rám nézhessen, én pedig elvesztem az ablakon beszűrődő sápadt hold fényében csillogó szürke szempárban. Vajon az ördög űz velem kegyetlen tréfát, vagy tényleg a megbánás villant fel a szemeiben? Őszintén nem tudom, hogy mit higgyek. - Sajnálom... nagyon sajnálom, hogy megijesztettelek. De a feleségem vagy, az Istenit! - kissé felemelte a hangját, kihallatszott belőle az indulat. Megremegtem. Észre vehette, mert azonnal lágyabb hangnemre váltott. - Aludjunk, jó? Ígérem, nem próbálkozom többet. - hozzá bújtam, oltalomra vágytam, elveszettnek éreztem magam. Magához szorított, de úgy, mint aki többé nem akar elengedni. Nem bírtam tovább, a könnyeim megint potyogni kezdtek. - Ne sírj! Kérlek ne sírj! Ha akarod, ha attól jobban érzed magad, akkor átmegyek a másik szobába. - elkezdte lefejteni magáról a szorító kezeim.
    - Maradj! Ne hagyj egyedül! - egyre csak kapaszkodtam a vállaiba. Gyermekded viselkedés, elismerem, de ha egyedül kellene töltenem az éjszakát, abba belehalnék. Soha nem voltam még ennyire kiszolgáltatott, mint most. Fájt, iszonyatosan fájt, hogy a tulajdon apám „eladott” egy ficsúrnak, aki most mégis itt van velem, átölel és vigyáz rám, hogy ne zuhanjak össze. A zokogásom szép lassan elcsendesült, Mathias pedig mély álomba ringatott.


***


        Zúgott a fejem, és túlon-túl egyedül éreztem magam, de nem tudtam rájönni, mi ennek az oka. Felültem és körbe pillantottam a szobában. Mathias nem volt mellettem. Megijedtem, bár nem értettem miért. Lehet, hogy ki nem állhatom azt a pökhendi alakot, de a múlt éjszaka után már éreztem némi tiszteletet az irányába. Elindultam megkeresni, miközben a házat is felderítettem. Takaros volt, és egyszerű. Az emeleten két hálószoba volt, egy nagyobb, amiben az éjszakát töltöttük, és egy jóval kisebb. Itt volt a férjem - még mindig nehezemre esik ezt a szót használni – összes holmija, de ő sehol. Az alsó szinten volt a fürdőszoba, a nappali és a konyha. Itt sem találtam. Talán nem ment messzire, legalábbis bíztam benne. A házat gyönyörű erdő ölelte körbe, a teraszról pedig csodálatos kilátás nyílt az előtte elterülő tóra. A közelből vízcsobogás hallatszott, de az okozóját nem tudtam kivenni a fák takarásától. Elindultam a hang irányába, de bár ne tettem volna. A látványtól, ami elém tárult, a szám is tátva maradt. Mathias jókora hosszakat úszott a tóban. Szőke haja nedvesen tapadt az arcához, látszott rajta, mennyire feszült. Sokáig néztem őt, izmai játékát, amik megfeszültek a tempótól, amit diktált magának. Aztán hirtelen abbahagyta. Időm sem volt feleszmélni, mikor is ő már a parton állt, méghozzá anyaszült meztelenül! A karjain dagadtak az izmok, keskeny csípőjének látványa szinte vonzotta a szemem. A feneke feszes volt, kidolgozott, mint minden egyes porcikája. Mikor szembe fordult velem, kis íján elájultam. Még sosem láttam férfit „így”, ahogy most a férjem láthattam. Az arcom pipacs vörös lett, a lélegzetem elállt, a szívem pedig heves ütembe kezdett. Hátat fordítottam, őrült iramban futni kezdtem, és imádkoztam, hogy ne vegye észre, hogy leskelődtem utána. Nem tudtam mire vélni a testem reakcióját, bár tény, hogy nagyon vonzó férfi, akit a jó Isten igen csak kitűnő testtel áldott meg. Annyit viszont biztosan tudhattam: a látványa örökre az emlékezetembe égett. A bejáratig meg sem álltam, szinte ajtóstól rontottam be a házba. Olyan hevesen izzott minden porcikám, mintha legalábbis influenzám lenne és 40 fokos lázam. Mivel úszni nem igazán tudtam, emellett a társaság sem lett volna épp a legmegfelelőbb, így a tó hűs vize helyett a jéghideg zuhanyt választottam.


/ Mathias szemszöge /


    Végre elaludt. Olyan keservesen sírt, hogy majd' a szívem szakadt bele. Fel nem tudom fogni, mi üthetett belém. Rettegett tőlem, láttam a szemeiben. Mint ahogy azt is láttam, hogy megadta magát, feladta a harcot ellenem, hogy az én akaratom érvényesült. Egyszerűen undorodom magamtól! Hogyan juthattam el idáig? Hogy vetemedhettem erre, hogy így megalázzak egy nőt? Tudom, én akartam megtörni, ami sikerült is, de valahogy nem így képzeltem ezt az egészet. Abban bíztam, hogy odaadó feleség lesz, és ha már úgy hozta a sors, hogy együtt kell élnünk, házasságban, kellemesen is eltöltettük volna az időnket. De nem ezt láttam a tekintetében, hanem az undort, a mérhetetlen megvetést. Amit mondott, azzal tudatta velem, amit már amúgy is sejtettem. A testét megkaphatom, hiszen jóval erősebb vagyok nála, használhatom, de a megbecsülését és a tiszteletét soha a büdös életben nem fogom kiérdemelni. Nem lehetek ilyen lelketlen szörnyeteg! Nem lehetek én... de nem tudok más lenni. Erre nevelt apám, mióta csak az eszemet tudom. Hogy a nő csak egy eszköz, amit használnom kell, akár a céljaim elérése érdekében is. De ő más. Lana nem az a buta, üresfejű plasztik cica, ő nem olyan mint a többi. Benne több van, mint amit hinni enged magáról. Sokkal több, mint egy szokványos modell, nem az az ostoba fajta. Okos, tüzes, vad emellett állhatatos, de mondhatnám ezt dacnak is. Emellett persze gyönyörű is, ami valljuk be elég veszélyes felállás. Rájöttem, miért is vetem meg a személyiségét. Mert én nem lehettem a magam ura, nem futhattam fejjel a falnak, nem lehettem olyan, mint amilyen ő. Nekem mindig higgadtnak és megfontoltnak kellett lennem, meg kellett felelnem temérdek elvárásnak és követelménynek, amelyeket apám állított fel velem szemben. Úgy éreztem, egyre inkább vonzódom a karjaimban tartott lány, a feleségem iránt, minden értelemben. Érdekelt a személye, a gondolatai, az érzései, a tervei, hogy mit szeretne kezdeni az életével, tudni akartam a karrieréről, és mindenről, amihez köze van. De ami a legjobban megmozgatta a fantáziámat, az a törékeny kis teste volt, ami most szorosan hozzám simult. Most, hogy csaknem teljesen meztelenül láthattam, eszeveszettül kívántam őt. A finom ajkai, a feszes, tenyérbe mászó mellei, a hosszú virgácsok, amiken járt, a karcsú dereka, a gömbölyű csípője, a puha nyaka, a lapos hasa, mindene megbűvölt. Olyan szorosan bújt hozzám, hogy a mellkasomon éreztem a puha halmokat, amiken szívesen elidőzött volna a kezem. Álmában egyre közelebb furakodott hozzám, mintha félne az egyedülléttől, a nyakamon éreztem a forró leheletét, mivel lassacskán az őrületbe kergetett. Egyik lábával a combjaim köré furakodott, csak hogy jobban tapadhasson hozzám - bár ha az életem múlott volna rajta, akkor sem engedtem volna el -, és ez csak olaj volt az amúgy is hevesen lobogó tűzre. Eddig csak a hátát cirógattam, de a kezem önkéntelenül is elindult a formás hátsója felé, végül pedig a  combjain kötött ki. Valahogy nem tudtam megállni, pedig megígértem neki, hogy nem teszek semmi olyat, amit nem szeretne. Azon kaptam magam, hogy az ing alatt, a dereka meztelen bőrén simítok végig. A haja illata mint valami köd, úgy telepedett az agyamra, még jobban szorítottam magamhoz. Lana olyan volt nekem, mint bikának a vörös posztó. Teljes mértékben felkorbácsolta a puszta jelenléte, hogy a karjaimban tarthatom, a tudat, hogy mellettem fekszik az összes érzékemet. A nyakához hajoltam, mélyen belélegeztem a bőréből áradó finom jázmin, vanília és tulipán elegyének illatát, majd apró csókokkal hintettem be a haja takarásától szabadon lévő területeket. Olyan mérhetetlen ódon vágytam rá, hogy azt elmondani nem lehet. Lehunytam a szemem, elképzeltem milyen is lenne teljesen eggyé válni vele, látni, ahogy a gyönyör játszik az arcán, hallani a sóhajait, a puha ajkait a bőrömön érezni, még egyszer csókolni őt. Azt akartam, hogy engedjen magába, hogy érezzen engem, hogy akarjon engem, hogy a nevemet kiáltsa, mikor együtt jutunk el a csúcsra. Nagyon nehéz, nem bírom mellette. A vérem lassan tüzet fog, olyan mocskos módon kívánom. De nem tehetek semmit... vagyis tehetnék, de nem teszek. Megígértem neki, láttam a reményt a szemében, hogy megtartom az adott szavam. Nem fogom bántani, még egyszer nem. Erőt vettem magamon, és minden porcikámmal azon voltam, hogy el tudjak aludni mellette, ami csak nagy nehezen sikerült.


***


     Mint ahogy az ég világon semmi, az álom sem tarthat örökké. Pirkadatkor ébredtem, nyúzottan, mint ha legalábbis egy szemhunyásnyit sem aludtam volna. Lana édesdeden szuszogott mellettem, arcát a vállgödrömbe fúrta. Olyan aranyos volt, mint egy igazi kis angyal. Jelen pillanatban az életemet is oda adtam volna, csak hogy mindig így lehessünk, viszont tudtam, amint felébred, a kettőnk közt kialakult idill semmivé foszlik. Döntöttem. Soha a büdös életben nem alszom többet vele, mert abba bele őrülök. Hogy töltsem vele az éjszakáimat abban a tudatban, hogy érinthetem meg? És ami a legfontosabb, hogy adjak apámnak és Lucasnak unokát, ha semmi sem lehet köztünk? Nem kínzom többé magam. Felállítom köztünk a falat. Óvatosan, hogy fel ne ébresszem, kikászálódtam mellőle az ágyból, felszedtem a szanaszét heverő holmijaim - az ingemet kivéve, ami rajta volt – és átpakoltam a kisebb szobába. Befeküdtem az ágyba, de ott sem tudtam elaludni újra. Szinte a bőrömön éreztem a közelségét. Nem bírtam egy helyben maradni. Muszáj volt elmennem innen, mindegy volt merre, csak el. Magamra kaptam a nadrágot és a csizmát, csendben leosontam az emeletről, kitártam az ajtót és céltalanul útnak indultam. Miért kellett ennek így történnie? Miért egy tizenhét éves kamasz lány borítja fel az életem? Miért kell így éreznem iránta? Annyival könnyebbnek gondoltam mindent. Megtörnöm nem volt nehéz, nem is volt igazi kihívás, de az, ami most jön, azt már annak lehet nevezni. Vágyom rá, de nem érhetem el, nem érinthetem, nem csókolhatom? Mégis mi vagyok én, fatuskó? A jelek szerint igen, mert nem tudom elnyerni egy hisztis kamasz szívét, de ő persze pillanatok alatt, a tudta nélkül a játékszerévé tette az enyémet. De végtére is én egy Forbes vagyok, tehát tökéletesen ura vagyok az érzéseimnek. Eddig is így volt, ezután sem mehet másképp. A lábam a tó partja mentén haladt előre, míg nem egy hirtelen ötlettől vezérelve, és abban bízva, hogy végre csillapodik a feleségem iránt érzett mérhetetlen szenvedély, lerántottam magamról a ruhám, majd belevetettem maga a hűs vízbe. Elmondhatatlanul jól esett, sőt, még kissé magamhoz is térített. Sokkal tisztábban láttam mindent, sőt, már el is döntöttem mit fogok tenni. Úsztam még pár hosszt, és kikecmeregtem a partra, mivel nem akartam Lanát sokáig magára hagyni. Felöltöztem, majd szép lassan megindultam visszafelé. Nem siettem el, hiszen most, hogy tisztán láttam, össze is kellett raknom magamban a dolgokat. Lana elvárja, hogy támogassam, hogy a modell karrierje ne sérüljön. Én pedig elvárom, hogy a feleségem ne kisstílű modell legyen. Tehát adva vannak a kapcsolataim és az ő tehetsége. Azt hiszem fel kell, hogy vegyem a Burbarry-vel a kapcsolatot. A hajnali szél enyhén csípősnek hatott, főleg hajnalban és csurom vizesen, így nagyon nem bántam, hogy végre vissza értem a házba. Első utam a fürdőbe vezetett, törölköző után kutatva, de mikor benyitottam, meghűlt bennem a vér. Lana ott állt velem szemben, csak egy törölközőt volt ideje maga elé kapni, ami éppen hogy csak takart belőle valamit. Nesze semmi, fogd meg jól. A feleségem anyaszült meztelen, mégis van valami, ami megakadályoz benne, hogy csodálhassam és imádhassam a testét, jelen esetben az adott szavam és a józan eszem, ami lassan kezd megint elmenni. Kezd elborítani a köd, lassan közelebb lépek hozzá, kinyújtom a kezem... és utolsó erőmmel rá terítem a mögötte lévő fogasról a frottír köntöst.

- Menj ki... indulj! - nehezemre esik még megszólalni is, de ő csak áll előttem, dermedten, mintha nem értette volna, mit is beszélek. Egyre nehezebben vettem a levegőt, remegtem, szinte már fájt  közelsége. Bátortalanul közelebb lépett felém.
- Mathias... - pont nem jókor akar kedves lenni hozzám.
- Most! Kérlek, menj ki! Ha nem akarod, hogy megszegjem a neked tett ígéretem, akkor most fogod magad, és kisétálsz innen. - mintha meg sem hallotta volna, miért is kérem, hogy hagyjon egyedül, közvetlenül elém állt, majd elkezdte megtörölni a még mindig nedvesen az arcomra tapadó hajam.
- Meg ne fázz nekem. Tudod, ilyenkor szeptemberben elég csalóka az idő. Még a végén tüdőgyulladást kapsz. - csak álltam, és tátogtam mint a partra vetett hal. Egyszerűen nem értettem, miért nem ijed meg tőlem. Meg sem szólaltam, ő mégis megválaszolta a ki nem mondott kérdésemet, mintha a vesémbe látna. - Bízom benned, Mathias. Magam sem tudom miért, de hiszek abban, hogy nem csapsz be, és többé nem fogsz bántani. Meg lett volna rá a lehetőséged, uralkodhatnál rajtam, megalázhattál volna, de nem tetted, pedig ezt vártam volna tőled. Nem is vagy olyan rossz ember, mint amilyennek hittelek. - nem hittem a fülemnek. Ezeket tényleg Ő mondja nekem? Tényleg hozzám beszél ilyen kedvesen. Az döbbent arcom láttán elmosolyodott. Életemben nem láttam még ilyen szép nőt, mint amilyen Lana. - Kössünk tűzszünetet, rendben? - A szemeim még jobban elkerekedtek, mire kacagni kezdett. - Nos, Mathias Forbes, akkor szent a béke?

    Nem tudtam mit válaszolni, őszintén meghatott a kedvessége, és a naivsága, hogy ennyire bízik bennem. Kíváncsian fürkészte az arcom, valami reakció után kutatva, de nem történt semmi. Arcára volt írva, mennyire várja a válaszom, hogy reménykedik benne, tényleg tartani fogom a szavam. Magamhoz rántottam, szorosan a karjaimba zártam, és úgy öleltem, mintha az életem múlna rajta. Nem érdekel, hogyan, de el fogom érni, hogy Lana megszeressen, legalább egy kicsit. Mert ha ez hosszú távon így fog menni, tényleg megtébolyulok. Pár perce állhattunk már így, mire össze szedtem magam, a fülébe suttogtam egy köszönömöt, majd elengedtem. Gyengéden végig simított az arcomon, majd miután megbizonyosodott róla, hogy a hajam kellőn szárazra törölte, kisétált a fürdőből, ott hagyva engem a zavaros gondolataimmal.