Kilencedik fejezet

Sziasztok :)

Csodával határos módon mégis csak megcuppantotta a fejem búbját az én csodálatos Múzsám, pedig nem számítottam rá. De egyszer csak jött, én pedig nem tudtam ellen állni. Szerintem a fejezet eleje elég döcögős, a vége pedig lagymatag, elnézéseteket kérem, de csak ennyire futotta. Johanna, próbáltam betartani, hogy ne váltogassak, remélem valamennyire sikerült is. Juuuj, van  még egy közérdekű közlendőm is :) Hamarosan megismertek két igen fontos szereplőt, akik közül az egyik állandó szereplője lesz a történetnek. Hogy pozitív, vagy negatív karakterek lesznek-e, az még egyenlőre titok :) Remélem tetszik a fejezet, jó olvasást hozzá! :) <3

/ Lana szemszöge /

     A földöntúli örömöket egyik percről a másikra iszonyatos fájdalom váltotta fel. Mathias karjai között eszembe sem jutott a legnagyobb félelmem, a fájdalom. Átadtam magam a kényeztetésnek, de meg lett a böjtje. Szakító érzés járta át minden porcikámat, felnyögtem, de most nem az élvezettől, és bármennyire nem akartam, mégis kicsordult a könnyem. Éreztem, hogy Mathias megdermed fölöttem. Rám emelte a most oly' riadt tekintetét, aztán végig simított a fájdalmas grimaszba torzult arcomon. Aztán feltette életem legkínosabb kérdését.

- Édes Istenem! Lana, te még szűz voltál? - nem szóltam semmit, csak bólogattam. - Miért nem szóltál? - kelt ki magából. - Hagytad, hogy ekkora barbár állat legyek? Hát eszednél vagy? Bele sem gondoltál, mi lett volna, ha sokkal, de sokkal durvább vagyok? - éreztem, hogy ki akar húzódni belőlem, de sokkal kellemesebb volt a mostani érzés, mint mikor belém hatolt.

- Ne... kérlek, ne hagyd abba... - kérdőn nézett rám, én pedig fülig vörösödtem. Mielőtt tiltakozhatott volna, a lábaim köré kulcsoltam, majd egy csókkal befogtam a száját. Miután elváltak az ajkaink, suttogni kezdett, olyan halkan, hogy alig hallottam, mit is akar nekem mondani.

- Lana, ezt nem lenne szabad. Abba kellene hagynunk... Uram Isten, szólnod kellett volna... abba kell hagynunk...

- És ugyan mégis minek? - pirítottam rá. - A szüzességem attól még nem kapom vissza!- aztán halkabbra vettem a hangom. - Kívánlak! Én is akarom nem csak te...

     Több se kellett neki, újra falni kezdte az ajkaim, de még mindig nem mozdult. Helyette finoman végig harapdálta a bőröm, majd a mellemmel kezdett el játszani, elterelve a figyelmemet a feszítő érzésről, aminek újra a gyönyör vette át a helyét.

/ Mathias szemszöge /

    Hogy én mekkora egy barom állat vagyok! Egy gerinctelen féreg! Utolsó szemétláda, nem több! Lana szűz volt. Soha a büdös, mocskos életben nem volt köze „úgy” Nick Fergussonhoz. Hát ezért akart felvágni velem. Mert azzal a nyomorulttal nem feküdt le. Nem érdemlem meg, hogy a világon legyek. Bárcsak itt helyben megnyílt volna a föld, és nyelt volna el. Kínomban jól leteremtettem, amiért nem mondta el, hogy neki ez az első. Nem lett volna szabad. Édes Istenem! Különlegesnek kellett volna lennie. Lágy zene, gyertyafény, egy-két pohár finom bor, szerelmes suttogások, puhatolódzó csókok. De én mindezt elvettem tőle. Már sosem tapasztalhatja meg ennek a csodáját.

- Lana, ezt nem lenne szabad. Abba kellene hagynunk... Uram Isten, szólnod kellett volna... abba kell hagynunk... - le kell állítanom ezt az egészet! Csak tönkre tenném őt.

- És ugyan mégis minek? A szüzességem attól még nem kapom vissza!- teremtett le. Végül kimondta, amire mindennél jobban vágytam. - Kívánlak! Én is akarom nem csak te...

     Nem bírtam tovább. Akartam őt, a lelkemnek meg már mindegy volt, úgyis eladtam az ördögnek. Vadul kaptam az ajkai után, de nem mertem megmozdulni. El kellett lazítanom újra a feleségem, hogy ne egy fájdalmas emlék maradjon az együtt töltött éjszakánk. Lassan végig harapdáltam a hamvas bőrt, aztán a számba vettem a mellbimbóit, majd szívni kezdtem. Latba vetettem minden tudásom, fogy felejthetetlenné tehessem a szeretkezésünket. Mert ez az, legalábbis a részemről. Éreztem, hogy odalent a szorítás kezd engedni, ahogy a vállaimon is, aztán pedig az apró kezeivel beletúrt a hajamba, a fejem pedig felhúzta magához egy csókra. A lábaival még szorosabban vont magához, és szép lassan mozgolódni kezdett alattam. Lefejtettem magamról a kezeit, összekulcsoltam az ujjainkat, majd elérkezettnek láttam az időt, hogy mozogni kezdjek. Egy hálás sóhaj volt a jutalmam. Lassan merültem el benne újra és újra, azt akartam, hogy minden percét élvezze, bár minden erőmre szükségem volt, hogy türtőztessem magam. Egy idő után viszont Lana gondolt egyet, és fordított a helyzetünkön. Magyarán maga alá tepert. Nem tudtam mire vélni, de ő csak mosolygott, aztán a fülembe súgta, hogy nyugdíjas volt a tempó, muszáj volt változtatni a helyzeten. Elvigyorodtam a tüzességén, de hamar a torkomra forrt a hangom, mert úgy tekerte rajtam a csípőjét, mint egy Istennő. Meg akartam ragadni a derekát, hogy segítsek neki, de nem hagyta. Össze fogta a kezeimet a fejem fölött, aztán vad ütembe kezdett. Mesés látvány volt, ahogy fel-le mozgott rajtam, bámulatos könnyedséggel. A testem úgy passzolt az övéhez, mint kulcs a megfelelő zárhoz. Szabályosan össze olvadtunk. Nem bírtam tovább, elengedtem magam. Ismét magam alá gyűrtem, hogy megmutassam neki, távol áll tőlem a lassú menet. Karmolt és harapott, a kéjes nyögéseivel pedig szinte megőrjített. Egyre vadabb és vadabb lett, amit nem bírtam már megállni, durván bántunk egymással, most már én is haraptam őt, közelebb hajtva a beteljesüléshez. Mikor pedig rámarkolt a hátsómra, beleeresztve a körmeit, hogy aztán a fülembe liheghesse, hogy keményebben, ne hagyjam abba, elszakadt nálam a cérna. A végén már csak annyira emlékeztem, hogy eszeveszetten liheg, nyögdécsel alattam, meg-meg remeg, aztán egy morgás kíséretével a csúcsra juttatom magunkat.

/Lana szemszöge /

    Pihegve borultam Mathias karjai közé, aki nem sokkal azután, hogy magához ölelt, betakargatott, majd homlokon csókolt, hulla fáradtan elaludt. Soha nem gondoltam volna, hogy mindez lehet ilyen jó is, bár lehet, hogy azért van, mert vele voltam. Most értettem meg, miért mondta apa, hogy a megfelelő helyen, a megfelelő időben és a megfelelő emberrel kell megtennem ezt a „nagy lépést”. Ez így volt tökéletes. Nem is sejtettem, hogy milyen érzés lehetett neki, hogy meg kellett tartóztatnia magát, hogy mennyire kívánhatott. De azt tudtam, hogy jól döntöttem. Ezek után már egyáltalán nem aggódtam a házasságunkat illetően. Minden tökéletesen alakult, szerencsére. Nyugodt lélekkel vackoltam bele magam az ölelésébe, hogy végre én is aludhassak.

***

     Később, mikor felébredtem, nem találtam magam mellett a férjem. Körbe néztem a szobában, és megláttam a nyitott erkélyajtót. Végig szántottam a hajamon, hogy emberibb formát kölcsönözzek magamnak, aztán jó alaposan bebugyoláltam magam a paplanba, és én is kimentem. A sarokban ült, a hideg ellenére egy szál alsóban, meredten fújva a cigaretta füstöt. Valami baja volt, biztosan tudtam, hiszen akkor szokott csak rágyújtani. Meglepődött, mikor meglátott, de nem szólt semmit. Oda sétáltam hozzá, aztán az ölébe ültem, őt is betakarva ezzel. Hát igen, novemberben kell az erkélyen összebújni. Kivettem a kezéből a füstölgő cigarettát, majd én is beleszívtam. Lassan fújtam ki a füstöt. Nem mondom azt, hogy soha nem gyújtottam rá, de nem értettem, miért is szívják olyan sokan, hiszen ez a szemét is csak szög a koporsónkba. Elvette tőlem, hogy aztán a hamutálba folythassa a pirosan izzó parazsat.

- Mondd csak, mihez akarsz kezdeni az életeddel? - törte meg hirtelen a csendet.

- Miért fontos most ez? - nem értettem, hova akart kilyukadni.

- Csak mondd el nekem...

- Hát... szeretném folytatni a modellkedést, szeretnék utazni, de lényeg, hogy boldoggá tegyen, amit csinálok. - egy ideig csak ült, a gondolataiba merült, majd egyszer csak megszólalt.

- Ez mind szép és jó. De belegondoltál abba, hogy mi van olyankor, ha az afférunknak következménye lesz? - hangja hidegen, durván csengett a néma éjszakában.

- Mit akarsz ezzel mondani?

- Gondolom nem szedsz fogamzásgátlót.

- Nem. - kezdtem sejteni, mit akart kinyögni.

- Hát akkor egy gyerek könnyen keresztül húzhatja a terveidet. - csattant a pofon. Végig sem gondoltam, mi teszek, eljárt a kezem. Felpattantam az öléből. Affér, nem kívánatos gyerek? Minek néz engem?

- Felfogtad, hogy mit mondtál? Egyáltalán normális vagy? Milyen számításokról beszélsz itt nekem, te idióta? Egy kisbaba az áldás, te szerencsétlen! És én még azt hittem, hogy teljesen egyenesbe jöttünk. Ha ennyire kiakadsz a gyerek gondolatától, miért nem védekeztél te? - üvöltöttem vele, nem érdekelt, hogy mennyire harsog a hangom a síri csöndben. - Részedről ez csak „egy kis affér” volt? Neked nem jelentett semmit? Egy srtigula voltam? Végre meg tudtál dönteni, vagy mi a szar? - ennél a pontnál térhetett magához, mert felállt és megrázott.

/ Mathias szemszöge /

    Végig sem tudtam gondolni, mit is vágtam nem sokkal ezelőtt Lana fejéhet, máris az arcomon éreztem a tenyerét. Nem mondom, istenes nyaklevest kevert le nekem. Aztán felugrott, hogy válogatott szidalmazásokkal cifrázva elküldjön a fenébe. Bele sem gondolt, miket mond, csak úgy ömlöttek belőle a szavak. Aztán az utolsó mondatával annyira kiverte nálam a biztosítékot, hogy attól féltem, eljár a kezem, de ehelyett csak megráztam.

- Ez a véleményed rólam? Ennyire szar alaknak tartasz? Akkor meg minek hagytad, hogy megdugjalak? - nem mozdult. Rám sem nézett. A rohadt életbe, a büdös, tetves, mocskos, elbaszott életbe! Mégis hogy mondhattam ilyet? Kiszabadította magát a kezeim közülés elindult befelé. - A kurva életbe! Lana, állj meg! Én...én nem akartam... nem úgy gondoltam. - próbáltam mentegetőzni, de minden hiába volt.

Minden szavamat elengedte a füle mellett. Oda lépett a szekrényhez, kikapott belőle pár holmit, aztán rám csapta a fürdő ajtót. Az ajtó előtt toporogva vártam, hogy végre kilépjen onnan. Mikor végre hajlandó volt kijönni, talpig fel volt öltözve. Farmer, pulóver, vastag zokni. Már a csizma is alábán volt, épp a sálért nyúlt, mikor feleszméltem. A karja után kaptam.

- Mégis hová akarsz menni?

- El.

- De hová? - kérdeztem egyre idegesebben.

- Oda, ahol jó messze vagyok tőled! Így nem kell aggódnod, hogy megint megdugatom magam. - mindezt olyan higgadtan mondta, hogy teljesen megdöbbentem rajta. Ráadásul még mindig keresztül nézett rajtam. - Most pedig légy hozzám kegyes, és engedj el, hadd menjek.

- Nem.

- Tessék? Nem értettem kristály tisztán. - próbálta kirántani magát a szorításomból, de esélye sem volt, erősen tartottam.

-Azt mondtam, hogy nem mész sehová, felfogtad? - már lendítette is a szabad kezét, de nem foglalkoztam vele, könnyű szerrel a háta mögé szorítottam a karját. - Meg se próbáld, értetted? Hagyd abba a hisztit! Nem akartalak bántani, felfogtad? De tudni akarom, miért bújtál velem ágyba? Eszedbe sem juthatott, hogy teherbe is eshetsz?

-És neked miért nem jutott az az eszedbe, hogy nem biztos, hogy bánnám a babát? Nem most akarok gyereket, az igaz, de a házasság velejárója azok után, hogy együtt voltunk!- valahogy kiszabadította magát egy pillanatra a szorításomból, és hevesen püfölni kezdte a mellkasom. Védekezni sem tudtam ellene, és meg is érdemeltem, hogy veszekedjen velem. - És különben is, kell bármilyen ok, hogy lefeküdhessek a tulajdon férjemmel? Nem lehet, hogy egész egyszerűen akartalak téged? Te, te...te utolsó vadbarom! - lassan a könnyei is kicsordultak. Úgy éreztem, hogy megbánta az egészet. Vártam, hogy kiadhassa minden dühét, aztán magamhoz öleltem, hogy kicsit csitíthassam a keserves sírását. Mikor végre alább hagyott a zokogása, és szipogássá csendesült, beszélni kezdtem hozzá.

- Nem nyúlok többé hozzád, ígérem! Nem foglak többé bántani! Soha többé! Bármit megteszek, csak hagyd abba a sírást, kérlek. - aztán egy ideig némaságba burkolóztunk. Lana szép lassan elcsöndesedett, csak a szuszogását hallottam.

- Soha többé ne mondj nekem ilyet.- Emelte rám a meleg, barna tekintetét.

- Nem fogok, ígérem! Bármit megteszek, amit csak akarsz.

- Kezdetnek az is megteszi, ha visszabújunk aludni. - csillant meg a szomorkás mosoly a szája sarkában.

***

     Megint korán ébredtem, a szeretett nő még édesdeden szunyókált mellettem. Kikászálódtam az ágyból és a zuhanyzó felé vettem az irányt. Beálltam a víz alá, és hagytam, hogy az agyamat elborítsa a bűntudat. Még szűz volt. Csak én birtokoltam a testét, senki más. Én seggfej pedig megcsaltam. Még szerencse, hogy nem a saját ágyunkban. El sem tudom hinni, hogy megdugtam egy vadidegen nőt. Ezek után még inkább kísértenek annak az átkozott estének az emlékképei. És mégis hogyan nézzek így a szemébe? Hogyan vegyem a bátorságot ahhoz, hogy hozzáérjek? Megfogadtam, hogy nem fekszem le vele többet. Nem gyalázhatom meg ennél jobban. Emellett azt is megígértem magamnak, hogy a sírba viszem a titkomat. Soha a büdös életben nem fogom elmondani neki, hogy megcsaltam. Miután lehiggadtam, kivonszoltam magam a zuhany alól és felöltöztem. Oda sétáltam az éjjeli szekrényhez, kihúztam a fiókot, kerestem papírt és tollat, hogy üzenetet hagyhassak a feleségemnek. Nem akartam úgy elmenni itthonról, hogy nem tudja, hol vagyok. Egyszer már hibáztam, de ez többé nem szabad, hogy elő forduljon. Szorgalmasan körmölni kezdtem a papírra.

Ne ijedj meg, ha nem találsz magad mellett. Muszáj átgondolnom a tegnap történteket, na meg persze azt, hogy miket mondtam neked. Bízni akarok benned és a házasságunkban, ehhez pedig az kell, hogy kitisztuljon a fejem. 

                                                                                                      Mathias

    Miután leírtam mindent, amit akartam, az ágyra tettem a papírost, úgy, hogyha Lana kezeivel kutatna utánam, biztosan bele akadjon. Kisétáltam a szobából, óvatosan csukva magam után az ajtót. Lassan haladtam lefelé a lépcsőn, mivel semmivel sem lett volna jobb a helyzet, ha rohanok. Egy hete végérvényesen elbasztam a házasságom. Alapjaiban. Nem bíztam a feleségemben, de ha mindez nem lenne elég, felszarvaztam. Mi van olyankor, ha most teherbe ejtettem? Azzal egy életre magamhoz láncolnám őt, végérvényesen tönkre tenném. Elvégre ki akarna egy olyan emberrel együtt élni, családot alapítani, mint én? Még akkor is, ha nem is tud semmit arról, amit tettem. Hát ezt alaposan elkúrtam. Komótosan a fogashoz sétáltam, magamra vettem a kabátom és kiléptem az ajtón. Bárcsak visszaforgathatnám az idő kerekét és meg nem történtté tehetném azt a szörnyű estét. Vagy legalább csak elfelejthetném. De nem. Együtt kell élnem a tetteimmel, aminek súlyos ára van. Boldogtalanná tehetem vele életem asszonyát. Vagyis már azzá tettem, csak még nem tud róla. És ha rajtam múlik, soha sem fog tudni róla. Az élő Istenre esküszöm. A gondolatok csak peregtek előttem, én pedig egyre messzebb jutottam az erdő mélyére.