Ketten vannak... - Novella

Sziasztok!
Meghoztam ez első kiegészítő novellát! Ezentúl, ha úgy érzem, a fejezetek között közbeszúrok egy-két háttér információt,  amelyről úgy gondolom, fontos lehet :) Vagy csak egyszerűen nem hagy nyugodni, és csak úgy kipattan a fejemből :) Jó olvasást, remélem tetszeni fog :)


XOXO  Amelié 

/ Lana szemszöge /

- Itt az ideje, hogy induljunk! - kiáltott fel Peter. - Lana, siess, vagy elkésünk a vizsgálatról!

- Jól van, jól van! Megyek már, öcsi, csak ne sürgess! - csuktam be magam mögött mögött a szobám ajtaját, majd lesiettem az emeletről. Mielőtt kiléptem volna az ajtón, Elly néni még utánam szaladt.

- Édesem! Ha a doktor javasol bármit is, mondjuk vitaminokat, terhesgondozást, sűrűbb kontrollvizsgálatokat, te semmivel se ellenkezz, rendben?

- Nénikém! Ezt már vagy ezerszer megbeszéltük! - mosolyogtam el magam a folytonos aggódásán. Bár tény, hogy én is rettegtem, hogy baj lehet. Mikor kiderült, hogy állapotos vagyok, az orvos javasolta, hogy fokozottan ügyeljek magamra és a kicsire. Azóta eltelt két hónap és egy vizsgálat, amikor az új kezelőorvosomnak valami nem stimmelt az ultrahangfelvételen.

- Tudom, csillagom, de annyira aggódom érted és a babáért.

- Elly... attól, hogy félünk, semmi sem lesz jobb! Inkább bízz abban, hogy minden rendben lesz! - simítottam végig a most már egész helyesen domborodó pocakomon. A nénikém mintha még mondani szeretett volna valamit, de nem tette, mert Peter türelmetlenül dudálni kezdett. - Most már tényleg mennem kell! Nemsokára itthon vagyok, és hidd el, mindenről beszámolok. Puszi!

- Szia életem! Vigyázzatok magatokra! És mondd meg Peternek, hogy óvatosan vezessen! - ölelt meg szorosan, majd utamra engedett.

***

Utáltam a kórházakat. Most mégis itt voltam, és ahogy a helyzet áll, nemsokára megint jövök. Már most imádom a csöppséget a pocakomban, de nem rajongok érte, hogy folyton itt kell lennem. Bár, ha jobban bele gondolok, ez az angyalka mindent megér. Érte szívesen viselem, hogy egy hideg és kényelmetlen vizsgálón fekszem, és a hasamat beborítja ez a hideg, undorítóan nyálkás, zselés valami. Hiszen így láthatom a kicsikémet. A doktor kutakodni kezdett a kézsülékével, lassan mozgatta a hasamon a fejet, hogy mindent alaposan megvizsgálhasson. Peter mellettem kuksolt a széken, azt mondta, ki nem hagyná, hogy megint láthassa a picit, hiszen most már nagyobb és van valami formája is. Hálás vagyok neki. Az előző vizsgálatra is ő hozott el, és szeretné, ha ezentúl is ő jöhetne velem, hacsak nem akkor kell jönni, mikor ő suliban van. Annyira belemélyedt a monitorba, hogy észre sem vette amikor megcirógattam a fejét. Nem sokkal fiatalabb nálam, de olyan nagy gyerek még.

- Mi az ott? - szólalt meg hirtelen az unokaöcsém. Erősebben fókuszáltam a monitorra, hirtelen elöntött az aggodalom.

- Nem vagyok benne biztos, hogy jól látom, amit látok. Nos, akkor hadd lássam! Itt a baba fejecskéje, az alig – alig kivehető kezecskéje, és a kis teste... - ahogy beszélt, folyamatosan mutatta a monitoron, amit látnunk kellett. - De mintha lenne még valaki odabent, de nem tudom biztosra megállapítani. Próbálom meglesni másik irányból is, rendben?

- Rendben! - helyeseltem azonnal. Édes Istenem, csak ne legyen semmi baj! A doktor egyre jobban belemerült a vizsgálatba, keresett egy olyan pontot, ahonnan ki lehet mutatni, mit is bújtat az én pici babám. Egyszer csak a doktor felsóhajtott, majd elnevette magát.

- Hát, kedveském, megnyugodhat, mert nincs az ég világon semmi baj! Minden a legnagyobb rendben van, a fejlődés rendben zajlik! Az egyedüli változás annyi csupán, hogy több vitaminra lesz ezentúl szüksége.

- Tehát akkor mégis csak baj van! - éreztem, hogy a hangom kezd kissé hisztérikussá válni, de szerencsére Pete még időben kapcsolt, és próbált megnyugtatni.

- Lana! Hé! Nincs baj! Lehet, hogy mostantól a további egészséges fejlődéshez több vitamin kell a kicsinek! Ez nem ok arra, hogy bepánikolj... Nincs igazam, doki? - az orvos előbb Petre nézett egy kedves mosollyal, majd rám, és beszélni kezdett.

- A fiatalúrnak teljesen igaza van, Lana. Mostantól fő a nyugalom, a vitaminok és az ásványi anyagok pótlása, no meg a pocaklakók szeretgetése. Merthogy ketten vannak.

- Micsoda? - kiáltottunk fel egyszerre Peterrel.

- Jól hallották! Valószínűleg az előző vizsgálaton is a kettes számú kis jövevényt láttam, de a testvérkéje nagyon jól elbújtatta! Gratulálok, Lana! Önnek ikrei lesznek!

- Ez biztos, doki, nem viccel? - érdeklődött Pete.

- Teljesen biztos! Mint ahogy az is, hogy egészségesek mindhárman. - nem tudtam mit higgyek. Hirtelen az agyam nem akarta felfogni a helyzetet. Folyton visszhangzott a fejemben hogy ketten vannak. Éreztem, ahogy az arcomon hatalmas mosoly terül szét, a szememet pedig ellepik a könnyek. Peter felém fordult, én pedig szorosan a nyakába csimpaszkodtam, és örömömben szinte megállíthatatlanul sírni kezdtem.

- Öcsi! Drága öcsikém! Ketten vannak! Két gyönyörűség bújik a pocimban! - pityeregtem arcomat a vállába fúrva.

- Jaj, Lana! Ne sírj, te butus!

- Örömömben sírok!

- Hát, ha neked ez esik jól... Viszont most én akarok a családból az első lenni, aki gratulál a duplázáshoz! Szép volt, csajszi! Uhh, már alig várom, hogy kint legyenek!

- Azért az még odébb van. - szólt közbe az orvosom.

***

Vacsoránál közöltem a hírt a többiekkel. Dan bácsi először csak tátogott, mint egy partra vetett hal, de mikor felfogta, mit is mondtam, elővette a legjobb pezsgőjét, hogy ünnepelhessen a család, Elly néni pedig sírt örömében. Peter hencegett, hogy ő már tudta, és látta is a kicsiket, Ethan pedig... Hát igen, Ethan. Ő más lapra tartozik. Mindig komoly és megfontolt, de pont ezért szeretem annyira. Bár Petert is egyformán szeretem. Ők ketten kiegészítik egymást. Pont mint Jin és Jang. Peter a szószátyár, hebrencs, kelekótya, míg Ethan a béke, nyugalom, és megfontoltság. Most sem hazudtolta meg magát. Míg a család többi tagja a hirtelen jött ünnepelni vágyásnak tett eleget, magyarán pezsgőt és poharakat kerített, ő szép csendesen mellém lépett, szorosan megölelt, majd suttogni kezdett.

- Bármi lesz is, melletted leszünk, rendben? Főleg, hogy most már egy baba helyett kettőnek örülhetünk... Szeretlek, hugi, remélem tudod. - Puszilt bele a hajamba, majd még szorosabban ölelt.

-Én is, Ethan, el sem hiszed, mennyire!

***

Nem bírtam elaludni, folyton csak forgolódtam az ágyamban. A rövid csevej Ethannel mélyen gondolkodóba ejtetett. Mi lesz velem most? Mi lesz a kicsikkel? Már nem csak egy baba van, akiről gondoskodnom kell, hanem kettő. Két gyönyörű angyal, de dupla teher. Mi lesz velem, ha nem leszek nekik elég? Hiszen nem pótolhatom az apjukat... Egyáltalán mi lenne velem a nagybátyámék és a srácok nélkül? Mi lesz ha már nem lesznek mellettem? Fojtogatott az aggodalom, de nem adhattam fel. A babáimért képes leszek elviselni mindent, ami még rám vár.