Tizennegyedik fejezet - Ízelítő :):):)

Sziasztok :)
Nem bírtam magammal, muszáj volt ezt is megírni.
Remélem tetszeni fog :)
XOXO Amelié

- Sziasztok! - köszönt nekünk. A hangja bágyadt volt, de érződött rajta a boldogság. Körül ültük az ágyát, majd szépen, egyesével rázúdítottuk a kérdéseinket.

- Hogy vagy? - kezdett neki Emily.

- Marha fáradtan, de boldogan. - felelte mosolyogva.

- Mikor láthatom az öcskösöket? - kérdezte Peter.

- Ki mondta, hogy fiúk lettek?

- Miért, nem azok? - kérdezett vissza.

- Nem. Vagyis nem mindketten.

-Mi? Lett egy csajszikám is? - vigyorgott Ethan.

- Bizony ám. - a lányom arcáról le sem lehetett törölni a széles mosolyt, ami azóta, hogy beléptünk, elterült az arcán. - Apa! - nézett rám. - Te nem mondasz semmit?

- Hát, amint látod, szóhoz sem jutok. Szó szerint! - nevettem el magam. - El sem tudom hinni, hogy nagyapa lettem!

- Pedig egyből duplán! - szemtelenkedett Peter. Lana gyöngyöző kacaja öröm volt a fülemnek. Együtt voltunk, beszélgettünk és jókat vidultunk. Tudtam jól, hogy ennél szebb nem is lehetne. Lassan elbeszéltük az időt, és a nővérek végre behozták a kicsiket.

- Hadd lám, hadd lám! - furakodott Pete. - Végtére is én dajkálom majd őket!

- Először hadd fogja meg őket az anyukájuk! - mosolygott rá a nővér.

- Na jó, nem bánom! - pironkodta el magát. - De utána én jövök, stipistop!

- Nyugtass meg, hogy az öcsisajt az idősebb! - szerintem ez Ethan legnagyobb félelme. - Máskülönben nem lesz nyugta a csajszitól! - vigyorodott el.

- Igen, ő érkezett meg először. - a lányom átszellemülten nézett először a fiára, majd a lányára.

- Tudod már, hogy fogják őket hívni? - kérdeztem kíváncsian.

- Persze. A kiskrapekot – puszilta meg a homlokát. - Seannnak fogják hívni. A leányzót pedig – csókolta meg a kis fejecskéjét. - Sophienak. Szerintetek jó lesz nekik a név? - nézett körbe rajtunk.

- Tökéletes. - mondtuk egyszerre.